2025.01.17. 12:59
Bucira röhögték magukat Balázsék az újvárosi nőn, akit „Elon Musk” húzott le – hallgasd meg!
A gyanútlan nő azt hitte, ajándékkártyára és egy magyar Tesla-gyár földmérési munkáira ad pénzt az amerikai milliárdosnak. Természetesen nem Elon Musk kuncsorgott nála; erre később ő maga is rájött. Az elképesztő átveréshez Balázséknak is volt egy-két szavuk péntek reggel.
A teljes magyar sajtón végigment csütörtökön egy hír arról az elképesztő átverésről, aminek egyik főszereplője egy mit sem sejtő balmazújvárosi nő volt, a másik meg egy magát Elon Musknak kiadó csaló. Mint a Haon is megírta, a csaló még 2023 őszén egy ismert közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot a nővel, angolul beszélgettek, és a kamu-Musk hamar áldozata bizalmába férkőzött. A szélhámos először a gyermekei karácsonyi ajándékának beszerzéséhez kérte a nő segítségét, meg is szerzett így 400 ezer forintot, majd elhitette a nővel, hogy gyárat építene Magyarországon a Tesla, és újabb 300 ezer forint kellene neki földmérési munkálatokra. Utóbbi összeget már csak egy kis ösztönzéssel sikerült behúznia: azt mondta a nőnek, hogy már várja őt Los Angelesben és az odautazáshoz szükséges iratokat is intézi.

Forrás: Facebook, Balázsék oldala / Getty Images
Elon Musk magyar bankszámlával? Még ez sem volt gyanús?
A szinte példa nélküli lehúzás a Balázsékban is téma volt péntek reggel. – Ezt egyszerűen nem hiszem el. Én úgy szeretnék ezzel a nővel beszélni, nem felelősségre vonni, nem bántani, csak megkérdezni… – kezdte Sebestyén Balázs, majd egy kicsit később azzal folytatta, hogy tök jó lenne, ha jelentkezne az áldozat, mert szívesen megszólaltatnák. Ráskó Eszter és Rákóczi Ferenc műsorvezetőkkel ezután közösen, kisebb-nagyobb nevetések közepette hüledeztek azon, hogy mennyire banális ez az egész sztori, majd abba mentek bele, hogy a csalók már iparágszerűen űzik a bizniszt, és számtalan forgatókönyvük lehet egy-egy átverésre.
Nem volt gyanús, hogy Musknak gránit bankos számlája van?
– poénkodott aztán Sebestyén, mire Rákóczi azt felelte, hogy ha rákérdezne az ember, biztosan lenne erre is valami magyarázata a csalónak.
Az adást, benne a teljes beszélgetéssel, a Rádió 1 honlapján lehet meghallgatni.