2024.09.16. 09:14
Újratervezés: Lukács Lacitól vehette át felújított otthonát a Hajdú család
Még a Campus Fesztiválon jelentette be a Tankcsapda, hogy elkészült a projekt. Az Újratervezés csapata mindent megtett, hogy tökéletes ajándékot adhasson át a családnak.
A TV2-n futó Újratervezés múlt heti adásaiban egy háromgyermekes édesapát ismerhettek meg a nézők, aki a Covid idején vesztette el a feleségét. János a kevéske összekuporgatott pénzéből egy telket vásárolt, ahol igazi otthont szeretett volna teremteni családjának, de jelenlegi anyagi helyzetükben erre semmi esélye nem lett volna, hiszen a gyerekek mellett csak 5-6 órás munkákat tudott vállalni. Ekkor érkezett az Újratervezés csapata, akik egy nem várt probléma ellenére tökéletes otthonnal ajándékozta meg Hajdúékat – számolt be a Metropol.
Újratervezés: jogi akadályokat is leküzdöttek
Mint emlékeztetnek, az korábban kiderült, jogi problémák miatt János telkén nem lehetett építkezni, a telek ugyanis bejegyzése szerint mezőgazdasági terület, a jogi folyamatok elsimítása pedig hónapokba telt volna. Így tehát egészen más megoldást kellett találni, de ez sem lehetett akadály. A TV2 lakásfelújításos sikerprodukciójának egy árverés útján értékesített házat sikerült megvásárolnia, és végül ezt az épületet újították fel teljesen.
Amíg a ház felújítása zajlott, rengeteg meglepetéssel készült a csapat: János átesett egy kisebb műtéten, amit régóta halogatott, ellátogattak a Farm VIP forgatási helyszínére, és végül a Campus Fesztiválra is elmentek, ahol egy gigantikus Tankcsapda-koncertnek lehettek szemtanúi. A legnagyobb meglepetést az jelentette, hogy a zenekar a nagyközönség előtt jelentette be, hogy elkészült a ház.
Az örömteli események megkoronázásaképp Lukács Laci személyesen adta át a ház kulcsát Hajdú Jánosnak. A család végre birtokba vehette a felújított otthont, amely minden várakozásukat felülmúlta.