Videóval

2023.02.09. 11:35

Vizes hajjal küldték el a fodrászüzletből Gombos Edinát – mindezt 80 ezer forintért!

A debreceni kétgyermekes édesanya három éve már amerikai állampolgársággal is büszkélkedhet.

A debreceni születésű Gombos Edina a TV2 képernyőjén 2002-ben tűnt fel először, ahol az Aktív és a Magellán című műsort vezette, az előbbinek 12 éven át volt a házigazdája. Kubai származású férjével 2004-ben házasodtak össze, majd úgy hozta az élet, hogy második gyermeke születése után Floridába költöztek, melynek az érdekességeit, szépségeit mutatja be 2019 októberében indított YouTube-csatornáján. Továbbá Instagram-oldaluk is van Itt van Amerika címen, ahol kisebb videókat osztanak meg floridai életükből, sőt, olyan, mintha velük együtt lennénk a tengerparton, vagy grilleznénk a teraszukon. Közvetlenségük abban is megmutatkozik, hogy a közösségi oldalon megosztott videók vagy képek alatt érkező kommentek között, ha érkezik kérdés, rendszeresen válaszolnak, reagálnak rájuk. A videók témája érinti az amerikai életminőséget, hétköznapokat, fesztiválokat vagy arra is választ kaphatunk, mennyiből jön ki egy átlag bevásárlás a helyi szupermarketben.

Nem volt olcsó

Edina a napokban tett közé Instagram-oldalán egy kis videót, amiben elmesélte, hogy egy floridai fodrászatból vizes hajjal engedték el, mivel ha nem jelzi az időpontfoglaláskor, hogy hajszárítást is kér, nem csinálják meg. A melírozásért és a hajmosásért 240 dollárt fizetett ki, ami átszámítva közel 80 ezer forintba kerül. 

A videóból megtudtuk, hogy ottani viszonylatban egy Amerikában dolgozó tanárnak ezért legalább 8 órát kell dolgoznia. Majd Edina viccesen megjegyezte, hogy ezek után megszárította a haját a floridai napsütésben, közben pedig megemésztette a kifizetett összeget. – Vékony csíkok (highlights) hajszárítás nélkül. Borravalóval együtt 240 dollárba kerül. Nagyon szép munka, tökéletesen elégedett vagyok vele! A hajszárítást pedig a nap megoldja, 31 Celsius fokban pár perc alatt. Vicces, hogy lassan 9 éve itt élek és még mindig nem jegyeztem meg (szoktam meg), hogy ez nem a szolgáltatás része – posztolta a videó mellé az egykori műsorvezető. 

ND

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában