Verseny

2022.03.01. 09:13

Közelebb „a dalhoz” a debreceni zenekar

A Subtones egészen a döntőig menetel.

A továbbiakban is szurkolhatunk a Subtones zenekarnak

Forrás: Subtones

A Dal 2022 döntőjébe jutott a Subtones zenekar, amelyet Subicz Gábor debreceni születésű fiatalember vezet. Az élő dalverseny első elődöntőjét múlt szombaton követhették figyelemmel az érdeklődők, amelyben a zeneszámok akusztikus hangszerelésben hangzottak el. Idén 40 előadó szállt harcba Az Év Dala 2022 címért. Óriási az izgalom, ugyanis már nem sok választja el a még versenyben lévő zenészeket, hogy a végső döntőben színpadra léphessenek. 

 

Subicz Gábor a Napló érdeklődésére elmondta, formációjuk a 2020-as bemutatkozó lemezükre még angol nyelven készített zenéket, de úgy érezték: újítaniuk kell! 

 

– Az ősszel íródott a Nem segít más című dalunk, ez volt az első magyar nyelvű alkotásunk (Szepesi Mátyás írta a szöveget), így nem volt kérdés, mivel indulunk a versenyen. Saját nyelvünkön zenélni azért is jó, mert sokkal közvetlenebb, a hallgatók közelebb érezhetik magukat a dalhoz, ez is volt többek közt a célunk 

– fogalmazott. Hozzátette, már az is hatalmas öröm számukra, hogy részt vehetnek a találkozón, azt pedig álmukban sem gondolták volna, hogy ott lesznek a döntőben. Nagyon erős a mezőny – tette hozzá a Balmazújvároson nevelkedett zenész –, fantasztikus zenészekkel vagyunk versenyben, és az, hogy a végsőkig menetelhetünk, a legnagyobb ajándék számunkra.

 

NE 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában