Sztárban Sztár

2022.02.22. 14:55

Egyre nagyobb kihívások vannak Vavra Bence előtt

Vavra Bence minden adásban próbálja kihozni magából a maximumot.

NE

Forrás: Vavra Bence-archív

Már javában zajlik a TV2 sikerműsora, a Sztárban Sztár, ahol hétről hétre közismert hírességek bőrébe bújnak a hazai előadók. Vavra Bence debreceni kötődésű énekes nagyon várta az élő adásokat, azóta három ismert előadót is megformált, legutóbb a Florence and the Machine énekesnőjeként, Florence Welchként mutatta meg tehetségét a Sztárban Sztár színpadán. – Nagyon jól érzem magam a műsorban, kezdetben még kissé meg voltam illetődve, ám ahogyan telnek a hetek, úgy én is egyre biztosabb vagyok magamban. Nagyon jó a brigád, kezdünk összeszokni, ezért is nehéz hetente „elveszíteni” egy csapattársat. Rengeteget bohóckodunk, sokat nevetünk, szóval szuper minden – fogalmazott a Napló érdeklődésére Vavra Bence. 

 

– A legutóbbi adásban „nőként” álltam színpadra, talán ez volt az eddigi legnehezebb feladat számomra. Bízom benne, nem sokszor kell női előadót a színpadra varázsolnom, mert nagyon nehéz. Minden elismerésem a hölgyeké, annyi mindenre oda kell figyelniük, hogy az szinte embert próbáló. Gondolok itt a sminkre, a hajra, kényelmetlen a ruha, mindemellett nagyon nehéz magas sarkúban lépegetni – mondta a fiatal énekes, aki a következő adásban Marilyn Manson bőrébe bújuk. 

 

NE 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában