Helyi bulvár, celeb

2021.12.16. 15:03

A rohanó mindennapokból szakít ki bennünket Balázs-Földi Virág új dala

A pillanatnyi hírnév helyett a kitartó munkában és a zene kifejező erejében hisz a debreceni énekesnő.

Forrás: Balázs-Földi Virág

Balázs-Földi Virágra először talán akkor vetült komolyabb rivaldafény, amikor egy nívós tehetségkutató első helyezésével, majd a Gyere közelebb című szerzeményével megtette első lépéseit a világot jelentő deszkákon. Az ifjú énekesnő most ismét hallat magáról, nemrég mutatta be ugyanis új klipjét Fújhat a szél! címmel, mely a Youtube-on mára negyvenezres megtekintést tudhat magáénak. Balázs-Földi Virágot nemrég a Napló kérdezte az új produkcióról, tervekről és arról, hogy miért létszükséglet számára az önkifejezés eszközeként a zenélés.

 

– Népzenével kezdtem, ma már a Rocksuli mesterénél, Csávás Józsefnél képzem magam – kezdte az ifjú tehetség, aki a könnyűzenei pályáján 14 évesen indult el, elsőként stúdióban énekelt vokalistaként. Legelső saját dalát 2020-ban rögzítette, idén márciusában pedig zenésztársaival már élőzenei formációján kezdett el dolgozni.

 

A Fújhat a szél című szerzemény zenéjét az a Gerendás Dániel szerezte, aki dobosként több hazai formációban megfordult, erősítette már a Follow The Flow és a Margaret Island sorait is, jelenleg producerként GERENDĀS néven jelenteti meg saját számait. A dal szövegét Hujber Szabolcs írta, akinek például több Margaret Island, Magashegyi Underground vagy Vastag Csaba-szöveget is köszönhetünk.

Balázs-Földi Virág úgy érzi, a videó, a dallam dalszöveg az ő zenei világára formálódott, ami azért is fontos, mert az énekesnő történetmesélőnek tartja magát. – Dalaim szövegét és hangulatát a korosztályomat érintő élethelyzetek határozzák meg. Arra törekszem, hogy megmutassam a zene sokszínűségét és összetartó erejét. A Fújhat a szél című számra ez még inkább igaz, nekem ez egy új kezdet – jegyezte meg.

 

Virág úgy érzi, ő maga jól élte meg a bezártság időszakát, mint a legtöbb alkotó, a hivatására koncentrálhatott. A világjárvány csak nehezített azon, hogy generációja hogyan találja meg a helyes utat vagy azt, ami átsegítheti a nehézségeken. – A Fújhat a szél! olyan euforikus érzést vált ki belőlem, mintha valóban el tudnék menekülni a világ elől ebbe a dalba – mondta. Szerinte a zene egyfajta kiszakadás a rohanó világból, mint a család vagy a sport, és ez a kép jelenik meg a refrénben is: „Fújhat a szél, de nem bánom, dallam ölel és nem fázom többé.” 

 

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában