Éljen az ifjú pár!

2021.10.11. 13:49

Álomszerű esküvőn mondta ki az igent a debreceni szépség

Örök hűséget fogadott egymásnak Senánszky Flóra és Antal Botond.

Fotó: Senánszky Flóra-archív

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, májusban elkelt a Magyarok Világszépe verseny 2017-es győztese, Senánszky Flóra. Az egykori uszonyosúszó kezét néhány hónappal ezelőtt Mexikóban kérte meg kedvese, Antal Botond, akivel a múlt hétvégén hivatalosan is összekötötték az életüket.

Fotók: Fotó: Senánszky Flóra-archív

Az újdonsült feleséget telefonon értük utol, aki elárulta a Naplónak, sokáig az volt a tervük, hogy a Balatonon fognak összeházasodni, ennek ellenére Budapest belvárosában ünnepeltek. – Egyáltalán nem bántuk meg, hogy végül a fővárosban tartottuk az esküvőnket, minden álomszerű volt. Szerencsére mindenki ott tudott lenni, akit meghívtunk: érkeztek barátok, családtagok Amerikából, Londonból, Németországból és Erdélyből is. Mindenki nagyon jól érezte magát, reggel ötig tartott a buli, még nem teljesen pihentük ki magunkat, azonban az élmények kárpótolnak – fogalmazott, hozzátéve, a közeljövőben nem terveznek nagyobb nászutat, ugyanis úgy gondolják: előttük áll egy egész élet, nem kell semmit sem elsietniük.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában