Videóval

2021.09.04. 15:50

Árnyékból a fényre visz a debreceni rapper friss dala

A néhány napja kiadott szerzemény több szempontból is fontos mérföldkő Harsányi Alex, alias Haxel életében.

Fotó: YouTube / Haxel

A debreceni előadónak legutóbb idén májusban jelent meg dala, ez volt a Soha nem hittem, melyet már csaknem húszezerszer játszottak le a legnépszerűbb videómegosztón, és a lájk/diszlájk aránya is egészen figyelemre méltó. Akkori cikkünkben Haxel hangsúlyozta, az a projekt lezárt egy korszakot, és átvezet az „árnyékból a fényre”. Utóbbi fordulattal a rapper egy teljesen új fejezetcímre utalt saját munkásságában, ez a szakaszhatár pedig a nyár végén el is érkezett egy azonos című dal képében.

Haxel a Hajdú Online érdeklődésére elárulta, az Árnyékból a fényre első verziói április körül készültek el. – Eléggé érett már bennem a témája, és emiatt hamar megszületett a szöveg nagy része. Szeretnék az „árnyékból a fényre” lépni, úgy érzem, ideje, hogy kilépjek a háttérből, és elkezdjek akár a színpadon is jelen lenni – osztotta meg a rapper arra utalva, hogy gazdag diszkográfiája ellenére élő fellépésen eddig még nem láthatta őt a közönség. Megjegyezte még, hogy a jövőbeli munkái is ebben az új felfogásban, mentalitásban jelennek majd meg, de ezt a szemléletváltást egyébként nemcsak a zene világában, hanem más területeken is szeretné véghezvinni. – A dal emellett arról is szól, hogy rájöttem arra, hogy a saját utamat kell járnom, nem szabad, hogy másét akarjam. És hogy még keményebben kell küzdenem az álmaim eléréséért – tette hozzá az előadó.

Az Árnyékból a fényre videóklipje több helyszínen készült, és mint az a kisfilmben is látható, Haxel bizony alaposan elázott a forgatáson. – A klip egy részét a Balatonnál vettük fel a feleségem segítségével, a nyaralásunkon. Nagyon vicces volt reggel 5-kor kimenni a vízhez, majd belecsobbani a Balatonba, és a rám tapadt, vizes, iszapos ruhában a szállásig elbattyogni. A másik része pedig Debrecenben, Mocsári Ádám barátom operatőri munkájával készült – mutatott rá Harsányi Alex, aki az eddigi visszajelzések alapján sikeresnek véli az új számot.

RA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában