Utazik és dalt is ír

2021.08.15. 08:00

Markovics Kristóf új dallal készül, de még kicsit élvezi a nyarat

Hamarosan új videó­klippel érkezik Markovics Kristóf, a fiatal debreceni rapper, akinek a munka mellett jut ideje pihenésre, illetve a jövője terveit is szövögeti.

A szókimondó szövegeiről ismert srác a Naplónak elmondta, a nyara nagyon jól telik, júliusban Prágában töltött néhány napot a barátaival, augusztus végén még vár rá egy olaszországi kiruccanás. Próbálja kimaxolni az idei nyarat, mert utána szeretne ismét jobban elmerülni a munkában és a tanulásban.

– Készül az új dal, amiről sokat nem szeretnék elárulni, de azt bizton állíthatom, kicsit más lesz, mint az eddigiek. Populárisabb, ami valamelyest emészthetőbb lehet a fiatalabb korosztálynak – mondta.

– Az utolsó alkotásom, az Elvagyok című dal nem túl régen látott napvilágot, ebben a saját gondolataimat ismerhetik meg a hallgatók. A dalszöveg írásakor úgy éreztem, hogy minden széthullóban van körülöttem, volt olyan ember, akit barátomnak hittem, majd kiderült, hogy ez koránt sincs így. Sokan megszóltak, megszólnak a mai napig, voltak negatív dolgok, amiket ki kellett írnom magamból. Bízom benne, hogy a közeljövőben teljesülnek a vágyaim, az alkotás mellett pedig egy budapesti egyetemen folytathatom a tanulmányaimat – fűzte hozzá.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában