értékelte az évét

2021.01.07. 19:36

Vásáry Andrénak is hiányzik az éneklés és a közönség

Vásáry André a járvány első hullámát jobban viselte, mint a mostani helyzetet.

Fotó: Kovács Anette-archív

A tavalyi esztendő mindenkinek emlékezetes marad, számtalan megpróbáltatás elé állította az embereket. Ez alól pedig senki nem volt kivétel, a közismert emberek, többek között a zenészek, színészek számára is megannyi dolog átértékelődött.

Vásáry André, a debreceni származású énekes értékelte a 2020-as évét lapunknak. – Ha jól emlékszem hazánkban február körül robbanhatott ki a vírus, onnantól kezdve mindenhol erről lehetett hallani, de számomra az év eleje még nem hozott óriási változásokat. Márciustól álltunk le, elmaradtak az eladások, színházi premierek és természetesen a koncertfellépések is. Ettől függetlenül nagyon sokáig optimistán álltam az egész helyzethez, úgy fogtam fel, ez nem más, mint egy „vokális diéta”. Kicsit fellélegzem, pihentetem a hangszálaimat, jött a jó idő, tehát egyáltalán nem éltem meg úgy, hogy ez egy depressziós időszak – mondta a Naplónak.

Fotó: Kovács Anette-archív

Az énekes szerencsésnek tartja magát, hiszen nyáron a Farm VIP műsorba is felkérték, így egyáltalán nem teltek unalmasan a napjai. Számára idén sem maradt el a külföldi út, eljutott Szicíliába, sokat kirándult, megpróbálta kihasználni a szabadidőt, így az első hullámot nem drasztikusként élte meg. – Voltaképpen én voltam az, aki másokat nyugtatgatott. Persze, számomra is hatalmas veszteség ez az év anyagilag, mégis úgy gondoltam, hamar túl leszünk ezen, és egy rossz álom marad. Majd karácsony előtt kicsit megrökönyödtem, elkezdett nagyon hiányozni a „régi” életem. A koncertek, az éneklés és persze a közönség, és feltettem magamnak a kérdést: valaha fogom azt csinálni, amit szeretek? Az is nagyon elszomorított, hogy nem tudtam a vírus miatt találkozni a családommal az ünnepek alatt. A szüleim és a nagymamám is idősebbek, így nem kockáztattunk. A jelenlegi helyzetben talán az a legnehezebb, hogy nem látjuk ennek a végét, nem tudjuk, mit hoz a 2021-es év, csak bizakodni tudunk – mondta.

– Énekes vagyok, erre tettem fel az egész életemet, ezért tanultam, nem szeretném, ha ennek vége lenne. Alapjában véve egy optimista ember vagyok, de most kicsit elgondolkodtam. Nem igazán szoktam megfogadni semmit szilveszterkor, azonban egy jó szokásomat biztosan megtartom a jövőben is: tartalékolok. Ajánlom mindenkinek, hogy tegye félre azt, amit tud, illetve álljon több lábon, ha így tesz, rosszul nem járhat – fűzte hozzá.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában