hallunk még róluk 😉

2021.01.25. 10:52

A Tortuga zenekar 2020-ban az év felfedezettje volt

A zenekar január 30-án már A Dalban lesz látható.

Fotó: Kiss Kriszti-archív

A múlt szombaton adták át a Petőfi zenei díjakat; a névadó Petőfi Sándort formázó szobrokat immár ötödik alkalommal osztották ki, ezúttal tizenkét kategóriában. A 2016-os alapítás óta előbb a VOLT, majd a Strand Fesztivál adott otthont Magyarország egyik legrangosabb zenei díj­átadójának, most a nyári időpont helyett biztonságos körülmények között, közönség nélkül, stúdióban rendezték meg. A díjazottak közül néhány már ismert volt, többek között A Dal 2020 adásában adták át az év felfedezettjének járó díjat a debreceni kötődésű a Tortugának.

– A többi jelöltnél most derült ki, hogy ki nyer, nálunk nem volt izgalom. Egy rövid beszélgetés volt most velünk a műsorban, valamint bemutattak egy filmet is rólunk. Ez a díjátadó nagy élmény volt számunkra, maga a műsor is, hiszen a könnyűzenei élet népszerű előadóival és legendáival voltunk egyazon műsorban, ez nagyon megtisztelő – mondta a Naplónak Hegyi Ábel, a zenekar ritmusgitárosa és egyben szövegírója.

A srácok a Törnek az ablakok című számukkal bejutottak A Dal 2021 műsorába is, ahol január 30-án, szombaton, az első élő adásban lépnek fel. Nemrég videóklipet is megjelentettek ehhez a darabhoz.

– Ez egy teljesen egyszerű dal, igazából magáról a zenekar hozzáállásáról szól, a féktelen szabadságról. Nincs túlfogalmazva, egyszerű rock and roll, a zenekar beállítottságát adja vissza, az engedd el magad érzést – beszélt szerzeményükről Ábel. Mint mondta, A Dal mostani mezőnyében sok komorabb hangvételű produkció lesz a jelenlegi helyzet miatt, ők azonban inkább azt szeretnék sugallni, hogy lassan helyre kell állnia az életnek. – Most sokkal több a fiatal zenekar, amik úgy kerültek be, mint mi tavaly, hogy kevésbé ismertek. Esélylatolgatásba nem szeretünk bocsátkozni, reméljük, hogy továbbmegyünk – tette hozzá.

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában