Hello USA!

2020.11.24. 13:33

Gombos Edináék amerikai állampolgárok lettek – videóval

A debreceni születésű egykori tévés és családja évek óta Floridában él.

Fotó: YouTube / ITT VAN AMERIKA!

Gombos Edina és kubai származású férje, Alberto Costafreda 2015-ben úgy határoztak, hogy áthelyezik a család székhelyét az Egyesült Államokba. A kétgyermekes házaspár ezután ITT VAN AMERIKA! címmel YouTube-csatornát indított, hogy bemutassa lakhelyük, Florida állam szépségeit és érdekességeit.

A legfrissebb felvétel életük egyik legizgalmasabb időszakát mutatja be, amely során megszerezték az amerikai állampolgárságot. A 18 perces YouTube-kalandban a teljes történetet megörökítették, a kérelem beadásától a sikeres vizsgát követő eufórikus örömmámorig.

Kezdetben nem kevés aggodalmat jelentett számukra az előttük álló rögös út, hiszen gyermekeik jövője forgott kockán. – Azóta várjuk ezt a pillanatot, mióta megérkeztünk – hangsúlyozta Edina férje a kérelemről szóló dokumentummal a kezében. Az izgalom akkor hágott igazán a tetőfokára, amikor mindössze néhány hónappal a levél elpostázása után megkapták az értesítést a vizsga időpontjáról. Ez hatalmas meglepetést jelentett számukra, hiszen arra számítottak, hogy másfél-két évet kell várniuk.

Kezdetét vette tehát a szorgos tanulás, felkészítő kártyákat rendeltek, jegyzeteket magoltak és a stressz miatt a hűtőt is gyakrabban nyitogatták. – Sokat eszem, amikor ideges vagyok – vallotta be mosolyogva Alberto, de nem volt ezzel egyedül, hiszen a videóban Edina is elmajszolt pár kocka csokoládét a vizsgadrukk közepette. Ahogy közeledett a vizsga napja, úgy fokozódott a feszültség. Edina el is sírta magát: – Úgy érzem, nem tudom megcsinálni. Ez túl sok nekem – mondta könnyeivel küszködve, majd férje kérdésére elárulta, attól fél, hogy élesben nem tud majd beszélni, leblokkol.

Szerencsére semmi ilyen nem történt, simán vették az akadályt. Ott állnak a gyermekeiknek tervezett jövő kapujában, és állampolgárságuktól már csak az eskütétel választja el őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában