a bőrébe bújt

2020.10.07. 14:59

Csokiként forgatott újra Felvidéken Csuja Imre

Egy felvidéki webruház reklámjához bújt ismét Csoki bőrébe a hajdúnánási születésű színész.

20191112 Nyíregyháza Rendhagyó irodalomóra „Imi, mondj egy verset!” címmel Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész tartott rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak kedden a Váci Mihály Kulturális Központban. Fotó: Sipeki Péter SP Kelet Magyarország

Fotó: Kelet Magyarország-archív

A webshop közleménye szerint Csuja Imre egy pillanat alatt teljesen átadta magát a szerepének, és a jelenetei többsége elsőre vagy másodjára már tökéletesek voltak a stáb legnagyobb örömére. A gördülékeny helyszíni munka feledtette a szervezés nehézségeit, amit a járványhelyzet, illetve a határzár okozott.

Csuja Imre a gútai származású veje, a szintén színész Telekes Péter miatt gyakori vendég Felvidéken, illetve a révkomáromi Jókai Színház is ismerős már számára, a forgatás az utóbbi helyszínen volt egy augusztusi napon. Mivel minél hitelesebb környezetet szerettek volna teremteni a szerephez, ezért egy panellakásra esett a választás. Csuja Imre szinte azonnal felpattanhatott egy Babettára, majd egy másik motort is kipróbálhatott.

Fotó: furbify

A stáb beszámolója alapján a munka nagyon jó hangulatú volt, a színész pedig nagyon hamar megtalálta velük és a lakás, valamint a motor tulajdonosával a közös hangot. Egyedül a macskás jelenet cicája akadályozta az amúgy zökkenőmentes forgatást, hiszen megijedt a sok ismeretlentől.

A forgatás végül a tervezett 4-5 óra helyett jóval hamarabb véget ért, így arra is maradt idő, hogy a készülődés és a hazaút előtt még összeálljanak Csokival egy közös képre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában