gitárt ragadott

2020.03.22. 21:15

Hadházi László visszatért a blueshoz

A népszerű stand-upos gitárt ragadott, és élő koncerten muzsikált.

Fotó: Kiss Annamarie, archívum

Fergeteges hangulatú koncertet adott szombaton este az Incognito klubban a debreceni Blues from Hell nevű formáció. A muzsikusok a szokott „fílinggel” nyomták a klasszikus bluesdalokat, azonban ezúttal különleges bulin vehettünk részt, hiszen vendégzenészként velük gitározott az ismert humorista, Hadházi László.

– Régóta ismerjük egymást Lacival, s mivel ránk egyébként is jellemző, hogy vendégeket hívunk a koncertjeinkre, eszembe jutott, ő nemcsak stand-upol, hanem egy kiváló bluesgitáros is egyben – nyilatkozta lapunknak Pércsi Sándor, a Blues from Hell basszusgitáros-vezetője.

Lesz folytatás

Mint ismert, Hadházi a kilencvenes évek közepén játszott egy legendás formációban, a Dr. Valter and the Lawbreakersben, utána lépett a humor útjára.

– Laci nagyon szívesen elvállalta a fellépést, és nagy lendülettel vetettük bele magunkat a próbákba. Először úgy volt, hogy csak öt dalban játszik, de végül a teljes programban részt vett. Nagyon jó hangulatú kis buli volt, igaz, a vírusjárvány kicsit rányomta a bélyegét, és kevesebben jöttek el, mint várható volt. A koncert után megbeszéltük, hogy lesz még közös folytatás, ezt a bulit például szeptemberben megismételjük. A repertoárt frissíteni fogjuk valamelyest, újabb tradicionális bluesokat fogunk össze­próbálni – mondta Pércsi Sándor, a Blues from Hell főnöke.

TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában