Eb-selejtező

2023.05.10. 12:50

Zárt kapuk mögött fogadják a szerbek a magyar labdarúgó-válogatottat

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.

MW

Üres a lelátó a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezett Magyarország - Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A szerbeknek a márciusi, Montenegró elleni podgoricai mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük, amikor szurkolóik diszkriminatív rigmusokat skandáltak. 

Montenegro v Serbia - UEFA EURO 2024 Qualifiers
A szerb Marko Grujic (16) akcióban az UEFA EURO 2024 selejtezőkörének G-csoportjának Montenegró–Szerbia labdarúgó-mérkőzésén a montenegrói Podgoricában, 2023. március 27-én 
Fotó: Milos Vujovic / Forrás: AFP

Az UEFA közlése szerint ezzel aktivizálták egy korábbi, Nemzetek Ligája-büntetésüket, amelyet akkor felfüggesztve kaptak. A szerb szurkolók emellett a bolgárok elleni, júniusi, idegenbeli találkozóra nem kísérhetik el a válogatottat.

Az UEFA nem jelzi, melyik meccsre szól a büntetés, az AP hírügynökség szerint ez a magyarok elleni lesz.

A márciusi meccsen házigazda montenegróiakat is megbüntették hasonló okok miatt, nekik 20 ezer eurót kell befizetniük és a következő hazai meccsükön a lelátó egy részét nem nyithatják meg. 

Montenegró legközelebb júniusban, ugyancsak a magyarok ellen lép pályára otthon.

A G csoportot a szerbek vezetik két meccsen szerzett hat pontjukkal, az eddig egy mérkőzést játszó magyarok a másodikak három ponttal.

A csoport állása:
1. Szerbia      2  2  -  -  4-0  6 pont
2. MAGYARORSZÁG 1  1  -  -  3-0  3
3. Montenegró   2  1  -  1  1-2  3
4. Litvánia     1  -  -  1  0-2  0
5. Bulgária     2  -  -  2  0-4  0

A további program: 

3. forduló (június 17.):
Litvánia-Bulgária, Kaunas 15.00
Montenegró-MAGYARORSZÁG, Podgorica 18.00

4. forduló (június 20.):
Bulgária-Szerbia, Razgrad 20.45
MAGYARORSZÁG-Litvánia, Puskás Aréna 20.45

5. forduló (szeptember 7.):
Litvánia-Montenegró, Kaunas 20.45
Szerbia-MAGYARORSZÁG 20.45

6. forduló (szeptember 10.):
Montenegró-Bulgária 18.00
Litvánia-Szerbia, Kaunas 20.45

7. forduló (október 14.):
Bulgária-Litvánia 18.00
MAGYARORSZÁG-Szerbia, Puskás Aréna 20.45

8. forduló (október 17.):
Litvánia-MAGYARORSZÁG, Kaunas 20.45
Szerbia-Montenegró 20.45

9. forduló (november 16.):
Bulgária-MAGYARORSZÁG 20.45
Montenegró-Litvánia 20.45

10. forduló (november 19.):
MAGYARORSZÁG-Montenegró, Puskás Aréna 15.00
Szerbia-Bulgária 15.00
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!