Irigykedve

Ballai Attila

A kerek évforduló alkalmából hétfőn ünnepi ebéden köszöntötték az 1982-ben a hazai vb-n világbajnoki második helyezett magyar női kézilabda-válogatott tagjait. Negyven évvel ezelőtt, a vadonatúj Budapest Sportcsarnokban ezrek jutalmazták vastapssal a hatos döntő utolsó fordulójában a szovjetek bravúros legyőzését és az azért járó ezüstöt; miközben azért, legalábbis titokban, sokan álmodoztak az aranyról. Bevallom, én magam is. Előfelvételis katonaként, a győrszentiváni lőszerraktárt őrizve csempésztem ki az őrtoronyba a rádiót, hogy meghallgassam a jugoszlávoktól elszenvedett 17-16-os vereségről szóló közvetítést, amely után sopánkodtam egy sort azon, hogy ezzel oda az elsőség.
Hiába, akkoriban még ilyen időket éltünk – sóhajthatnánk fel, de inkább tegyük fel a kérdést: milyen időket is? Egyrészt olyanokat, hogy az abban az esztendőben BEK-győztes Vasas keretét csupa magyar játékos alkotta, másrészt olyanokat, hogy a kézilabda női szakága szocialista hitbizománynak számított – Észak- és Nyugat-Európa a „futottak még” kategória volt. Jobbára a szovjet, jugoszláv, keletnémet, magyar négyes osztozott a világversenyek érmein. Ezért a negyedik hely egyértelmű csalódást jelentett.
Aztán, mondani sem kell, kinyílt a világ, gyökeresen megváltozott a nemzetközi versenyhelyzet, arról nem is beszélve, hogy ma már nincs se Szovjetunió, se Jugoszlávia, se NDK. Vannak ellenben új egyeduralkodók és trónkövetelők, skandinávok, franciák, hollandok, spanyolok. Még Brazília is képes volt vb-t nyerni, és nem futballban, hanem női kézilabdában! 

Így amikor édesbús hangulatban idézzük a hajdani, daliás sikereket, a bálványok iránti szeretetünk és tiszteletünk mellett ne feledjük a szűkebb és tágabb sportági környezetet sem.


E gondolatmenetnek napjainkban a kézilabdás hölgyek ünnepi ebédje mellett aktualitást ad a labdarúgó-vb is. Amelynek rajtja előtt általános volt a vélemény – legalábbis a mi földrészünkön –, hogy nagyon híg a mezőny, Európa és Dél-Amerika sokkal több helyet érdemelne a sok „töltelék” rovására. Ezzel szemben a nyolcaddöntőbe nem sikerült bejutni öt európai és két dél-amerikai gárdának, köztük két világbajnoknak sem, a „világ egyéb részeit” pedig többen, hatan képviselték a legjobb tizenhat között, mint eddig bármikor. Úgyhogy németek, dánok, belgák, uruguayiak helyesen teszik, ha Szene­gált, Marokkót, Ausztrá­liát, Dél-Koreát nem lesajnálják, hanem irigylik.
Miként mi is.