Futsal NB I

2022.06.03. 19:27

Hazai győzelemmel megvédte címét a Haladás

A Haladás VSE megvédte címét a férfi futsal NB I-ben, mivel a döntő harmadik mérkőzésén, péntek délután 3-1-re legyőzte a vendég Berettyóújfalut, így összesítésben 3-0-ra jobbnak bizonyult riválisánál.

A párharc első meccsén múlt csütörtökön a címvédő szombathelyiek otthon nyertek 3-1-re, majd hétfőn vendégként is győztek, akkor 3-2-re.
A pénteki összecsapás elején Sipos Gergő találatával szerzett vezetést a házigazda, a folytatásban pedig hiába adódott több helyzet mindkét kapu előtt, az eredmény a második felvonás hajrájáig nem változott. A parázs hangulatú, szabálytalanságokkal és vitatkozásokkal tarkított összecsapáson Vas Ádám góljával a Haladás növelte előnyét, de egy perc múlva szépítettek a vendégek Rafinha találatával. A Berettyóújfalu a kapusát mezőnyjátékosra cserélve támadott, de újabb hazai gól egy perccel a vége előtt lezárta a párharcot, Dróth Zoltán büntetőből talált be.
Dróth és Vas a döntő mindhárom mérkőzésén eredményes volt, a második felvonáson pedig Sipos is betalált.
Tavaly ugyanez a két csapat találkozott egymással a döntőben, akkor 3-1-es összesítéssel lett bajnok a Haladás.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
Haladás VSE - Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 3-1
A párharc végeredménye: 3-0 a Haladás javára.

 

Címkék#Futsal NB I

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!