Labdarúgó NB I

2021.12.19. 21:22

Hazai siker Zalaegerszegen

A hazai csapat öt meccse veretlen a bajnokságban és sikerével előrelépett az ötödik helyre a tabellán.

A házigazda Zalaegerszeg 2-0-ra nyert az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, amely egyben az utolsó NB I-es találkozó volt idén.

A hazai csapat öt meccse veretlen a bajnokságban és sikerével előrelépett az ötödik helyre a tabellán.

A pontvadászat január végén folytatódik.

Az első bő negyedóra tapogatódzó játékkal telt, az első helyzetre egészen a 18. percig kellett várni, ekkor Beridze óriási ziccerben négy méterről mellé lőtt. A folytatásban megélénkült a találkozó, a sportszerű küzdelem mellett mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, de a befejezésbe rendre hiba csúszott, így a szünetig nem született gól.

A fordulás után mindkét csapat folytatta a nyíltsisakos játékot. Demjénnek többször is nagyot kellett védenie, a vezetést azonban mégis a hazaiak szerezték meg egy védelmi hibát kihasználva, majd nem sokkal később egy kontrából megduplázták előnyüket. Ubochioma gólja a ZTE történetének 1700. találata volt az élvonalban. A hajrában inkább a Zalaegerszeg térfelén folyt a játék, de az Újpest nem tudott helyzetet kidolgozni, a házigazda magabiztosan őrizte előnyét.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

ZTE FC-Újpest FC 2-0 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 1088 néző, v.: Bognár

gólszerzők: Halilovic (60.), Ubochioma (67.)

sárga lap: Kálnoki Kis (54.), illetve Viana (85.)

ZTE FC:

Demjén - Lesjak, Serafimov, Kálnoki Kis (Bobál, 58.), Bedi - Ubochioma (Grezda, 91.), Tajti (Spoljaric, 82.), Halilovic (Gergényi, 82.), Sankovic, Koszta - Zimonyi (Skribek, a szünetben)

Újpest:

Pajovic - Kastrati, Kutrumpisz, Diaby - Katona (Yahaya, 73.), Csongvai, Mack, Stieber, Antonov - Croizet, Beridze (Viana, 83.)

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában