Ország-világ

2021.10.24. 10:45

Hallgassa meg Hrutka János és Szöllősi György vitáját a Jobb felső: pipa második adásában!

Aranylabdás focistából lett szövetségi kapitány intézte a buszt a nemzeti csapatnak, a játékosok maguk mosták a mezt és a válogatott focista hozta a kötszert és a fagyasztót Németországból. Régen volt, igaz volt, s bár ma már profik a körülmények, továbbra is csak álom, hogy egy világbajnokságon lássuk a focistáinkat. Sőt, lassan már annak is örülhetünk, ha egy válogatott találkozón a helyszínen szurkolhatunk...

Nem az angolok büntetése enyhe, hanem a magyaroké súlyos – mondta Dr. Borbély Zoltán a Mandinernek, és ezzel a megállapítással kezdődik a Jobbfelső: pipa második adása. Ebben a beszélgetésben a háziasszony Csisztu Zsuzsán kívül a 24-szeres válogatott labdarúgó, a Telex labdarúgó szakújságírója, Hrutka János, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György és a Mandiner Sport munkatára, Edvi László vesz részt.

Az eszmecsere során szóba kerül

kettős mérce és boszorkányüldözés,

a szomszéd tehenének egészségi állapota, továbbá az, hogy miben hasonlít az angolokat sújtó büntetés a fagyi elvonásához.

Egykori kiváló labdarúgónk emlékszik rá; annak idején előfordult, hogy

repült a nehéz kő a vendégcsapat irányába, és néha egy-egy magyar rangadón alacsonyan szálltak az útjelzőtáblák is.

Ám nem mindenkit bénít az ellenséges hangulat. Az érzékeny lelkű brit biztonsági őr viszont megsértődik néhány lengyel szurkolóra, és lehet, hogy ennek is mi isszuk meg a levét.

Szó lesz még arról is, hogy a

zsenit az idiótától csak a végeredmény különbözteti meg,

az UEFA törvények felettinek tartja magát, és a mindenkori kapitány csak abból tud főzni, ami a konyhában megtalálható.

Ha kíváncsi ezekre a témákra, akkor tegye a pipát a Jobbfelső: pipa mellé, és hallgassa meg a Mandiner Sport podcastjának második fejezetét!

A teljes adás itt meghallgatható:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában