Labdarúgás

2021.09.27. 14:09

Keretet hirdetett Marco Rossi szövetségi kapitány

Vécsei Bálint és Nagy Zsolt is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely októberben két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a labdarúgó világbajnoki selejtezõk 6. fordulójában játszott Magyarország - Andorra mérkõzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 8-án.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A ferencvárosi középpályás beválogatását elsősorban „fizikai rátermettségével” indokolta Marco Rossi szövetségi kapitány, míg a Puskás Akadémia védője szerinte a mostani idényben kevesebb ki nem kényszerített hibát követ el, mint korábban, ezért kap most újra lehetőséget közel két év után, amikor Cardiffban Wales ellen kifejezetten sokat hibázott.

Az olasz szakvezető hétfői kerethirdetése során elhangzott, hogy a sérült csapatkapitányt, Szalai Ádámot a pályán és azon kívül is nehéz lesz pótolni.

„Szalai klasszikus középcsatár, ezen a poszton nincs hozzá fogható futballista a magyar keretben. Van három olyan labdarúgó, aki játszhat a helyén, de egyik sem rendelkezik olyan kvalitásokkal, mint ő, így mindenképpen lesz taktikai változtatás. Elképzelésem van a pótlására, de majd az edzéseken meglátom, hogy a három jelölt milyen formában van és milyen taktikai változtatás valósítható meg”

– mondta Rossi, aki hozzátette, a Mainz támadójának távollétében a kapus Gulácsi Péter lesz a csapatkapitány.

Rossi úgy vélte, Szalait legalább ilyen nehéz lesz pótolni az öltözőben, mert rendkívüli a csapatra kifejtett lélektani hatása. Ebben szerinte Nikolics Nemanjának lehet fontos szerepe, még akkor is, ha esetleg nem játszik, mert nagyon pozitív szemléletű. Megjegyezte, ezen a téren az olyan tapasztalt játékosokra is számít, mint Nagy Ádám, Gulácsi vagy Willi Orbán.

„Az eddigi 35 mérkőzésemen 1,56 pontot szereztünk átlagosan, ez rendkívüli az elmúlt időszakhoz képest. Sokan elkezdték ezt a rendkívüli állapotot normálisként kezelni, miközben az angoloknak 25 olyan játékosa van, aki egyedül többet ér, mint az egész keretünk”

– beszélt Rossi arról, hogy mi vezetett az érzelemdús sajtótájékoztatójához az Andorra ellen 2-1-re megnyert vb-selejtezőt követően.

Saját jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, „csak akkor marad a posztján, ha a szurkolók és a szövetség akarja, hogy maradjon”. Hozzátette, ha bekövetkezik, hogy a válogatott nem jut ki a 2022-es katari világbajnokságra, ami igencsak valószínűsíthető, akkor meg kell vizsgálni, mi vezetett ehhez, és annak fényében kész levonni a következtetéseket.

„Nem fogok foggal-körömmel ragaszkodni a poszthoz, ha a szövetség váltani akar, nem leszek ennek a kerékkötője” – jelentette ki az 57 éves tréner. „Addig van értelme, hogy Rossi legyen a szövetségi kapitány, amíg a játékosok követik a taktikai utasításokat, ugyanis a fizikai felkészítésre nincs ráhatásom, a mentálisra részben van, csak a taktikai felett rendelkezem teljes kontrollal”.

A vb-selejtezős csoportban negyedik helyen álló magyarok jövő szombaton a harmadik albánokat fogadják a Puskás Arénában zárt kapus mérkőzésen, három nappal később pedig az Eb-döntős és a hatosban éllovas angolok vendégei lesznek Wembley Stadionban.

A magyar válogatott kerete:

kapusok:

Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

védők:

Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Nyizsnij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce), Tamás Márk (Slask Wroclaw)

középpályások:

Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Pisa), Schäfer András (DAC), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)

támadók:

Hahn János (DAC), Holender Filip (Partizan Beograd), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Schön Szabolcs (FC Dallas), Varga Roland (al-Ittihad Kalba)

Borítókép: Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a labdarúgó világbajnoki selejtezők 6. fordulójában játszott Magyarország – Andorra mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 8-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!