megtiszteltetésnek érzi

2021.01.08. 20:08

Kanyó Dénes bekerült a Világjátékok legjobbjai közé

A búvárúszó többször nyert világ- és Európa-bajnokságon érmet, a mai napig versenyez.

Magyar sportoló is bekerült a Világjátékok negyven évének legjobbjai közé: Kanyó Dénes búvárúszó kapott helyet a TOP 24-ben.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) pénteki tájékoztatása szerint a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) honlapján január 8. és február 8. között minden nap lehet szavazni a listán szereplőkre. Az első körben – január 20-ig – kialakul a legjobb 10 mezőnye, utána pedig a versenyben maradókra lehet voksolni.

A legjobb 24 versenyzőt az egyes sportágak nemzetközi szövetségei választották ki.

„Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, és úgy gondolom, hogy ez egyben a magyar búvársport és a hazai sport dicsősége is” – mondta Kanyó Dénes, aki 1997-ben szerepelt először Világjátékokon. Akkor, Lahtiban egy váltóban szerzett ezüstéremmel zárt. 2009-ben Kaohsziungban is dobogóra állt, bronzérmes lett, sportpályafutását pedig 41 évesen, Wroclawban koronázta meg, amikor aranyérmet nyert 2017-ben. Kanyó 2013-ban is ott volt a játékokon, Caliban két negyedik helyezéssel zárt.

A szegedi sportoló többször nyert világ- és Európa-bajnokságon érmet, a mai napig versenyez, és a Világjátékokon elért eredményein túl ezt az életpályát ismerte el az IWGA azzal, hogy beválogatta az All Star-ba – olvasható a NVESZ közleményében.

A Világjátékokat az olimpiákhoz hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig a nyári játékok utáni évben. Az olimpián kívüli sportágak seregszemléje – a tokiói halasztás miatt – legközelebb 2022-ben lesz az egyesült államokbeli Birminghamben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!