Labdarúgó NB I

2020.07.24. 17:55

Örökrangadóval indul a szezon

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az OTP Bank Liga 2020/21-es idény első három fordulójának időrendjét.

Eszerint az új szezon első meccse az örökrangadó lesz: az élvonalba egy évnyi másodosztályú szereplés után visszatérő MTK Budapest augusztus 14-én, pénteken fogadja a címvédő Ferencvárost az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Az MLSZ honlapja emlékeztet rá, az igen zsúfolt augusztusi bajnoki program összeállításában figyelembe kellett venni, hogy az európai szövetség (UEFA) augusztusban rendezi a Bajnokok Ligája és az Európa-liga előző idényének negyeddöntőit, elődöntőit és döntőit. Az UEFA szabályai szerint ezen mérkőzések időpontjaiban az országos szövetségek nem rendezhetnek bajnoki- és kupamérkőzéseket, ezért az OTP Bank Liga-összecsapások kezdési időpontjait is ennek megfelelően alakította ki a szövetség.

A versenybizottság úgy állította össze a programot, hogy az M4 Sport – egy esetben a Duna World – mindegyik mérkőzést élőben közvetíthesse az első három fordulóból, valamint figyelembe vette az európai kupasorozatok selejtezőiben érdekelt magyar csapatok nemzetközi programját is.

Fontos változás, hogy visszaáll a három cserelehetőség.

Az MLSZ indoklása szerint bár a labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB továbbra is engedélyezi járványhelyzet miatt bevezetett öt cserelehetőséget, a következő idény az évek óta szokásos menetrend szerint kezdődik meg, és a csapatoknak is megfelelő felkészülési idő áll rendelkezésükre a bajnoki rajt előtt. Jelenleg tehát nem indokolt különleges szabályok alkalmazása, ezért a csapatok a különböző versenysorozatokban három cserét hajthatnak végre a mérkőzéseken.

„Az IFAB által megteremtett lehetőség ugyanakkor továbbra is érvényben marad, így a járványhelyzet romlása esetén a szövetség mérlegelni fogja az öt csere visszaállításának lehetőségét” – teszik hozzá.

Az MLSZ-nél hozzátették, a mérkőzéseken 30 Celsius fok fölött a játékvezetők ivószünetet rendelnek el.

Az OTP Bank Liga 1-3. fordulójának időrendje:

1. forduló:

augusztus 14., péntek:

MTK Budapest-Ferencváros 18.15

augusztus 15., szombat:

Paksi FC-Újpest FC 16.30

ZTE FC-MOL Fehérvár FC 18.35

augusztus 16., vasárnap:

Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 16.55

Puskás Akadémia FC-Budapest Honvéd 19.00

augusztus 17., hétfő:

Budafoki MTE-Kisvárda Master Good 19.00

2. forduló:

augusztus 21., péntek:

Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 16.30

Budapest Honvéd-MTK Budapest 19.00

augusztus 22., szombat:

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 16.30

Ferencváros-Diósgyőri VTK 18.45

MOL Fehérvár FC-Paksi FC 21.00

augusztus 23., vasárnap:

Újpest FC-Budafoki MTE 17.45

3. forduló:

augusztus 28., péntek:

Diósgyőri VT-MTK Budapest 20.00

augusztus 29., szombat:

ZTE FC-Ferencváros 18.15

Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 20.30

augusztus 30., vasárnap:

Puskás Akadémia-Újpest FC 17.45

Budafoki MTE-MOL Fehérvár FC 17.45 (Duna World)

Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 20.00

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!