gyász

2020.06.07. 19:51

Elhunyt Marót Péter olimpiai ezüstérmes kardvívó

A versenyzőként és edzőként is kiemelkedő eredményeket elért sportember 75 éves volt.

Néhány nappal 75. születésnapját követően elhunyt Marót Péter olimpiai ezüst- és bronzérmes kardvívó.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a versenyzőként és edzőként is kiemelkedő eredményeket elért sportember pár nappal május 27-i születésnapját megelőzően súlyos közúti balesetet szenvedett, azóta kórházban ápolták, ám az életét nem sikerült megmenteni.

Marót Péter az 1972-es müncheni olimpián egyéniben lett második, csapatban pedig harmadik. Világbajnokságon 1973-ban aranyérmet nyert a magyar csapattal, mellyel három vb-ezüstöt is begyűjtött, egyéniben 1975-ben állhatott fel a dobogó alsó fokára. Egyéniben kétszer volt magyar bajnok, klubjával pedig háromszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

Visszavonulását követően 1980-tól a Budapesti Honvédnál dolgozott, majd nevelőegyesületénél, a BVSC-nél lett szakágvezető. Később a gödöllői GEAC vívószakosztályában minden korosztályban dobogós versenyzőket nevelt.

Marót Pétert az MVSZ saját halottjának tekinti.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!