elismerés

2020.05.29. 10:40

Polgár Judit a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

A kétszeres olimpiai bajnok sakkozó a TE 45. díszdoktori címét veheti át.

Mocsai Lajos, a TE rektora a szenátus csütörtöki döntéséről elmondta, a díszdoktori címet olyan kiválóságok kapják, akik sportolóként vagy sportdiplomataként maradandót alkotnak és szoros a kapcsolatuk a Testnevelési Egyetemmel.

„Miután idén nyáron elindul a szellemi sportokkal foglalkozó szervezeti egységünk, bátran mondhatom, ezen a területen komoly terveink vannak és ebben a fontos munkában Polgár Juditra is számítunk.

Az ő múltja sporttörténelmi, diplomáciai tevékenysége pedig kimagasló a sportágfejlesztésben és az oktatás területén egyaránt”

- fogalmazott.

A minden idők legjobb női sakkozójának tartott Polgár Judit az oktatás terén is kiemelkedő tevékenységet folytat.

A Polgár Judit Sakk Alapítvány 2012-ben indult útjára, hogy egy egyedülálló módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban.

A képességfejlesztő sakk kerettantervként bekerült a hivatalos Nemzeti Alaptantervbe, és

2013-tól önálló tantárgyként válaszható az általános iskolák alsó tagozatában.

A tanulás segítésére Sakkpalota címmel készítettek tankönyv- és munkafüzet-sorozatot tanári kézikönyvvel kiegészítve.

Polgár Judit a 95 éves TE 45. díszdoktora, akinek neve olyan sportolói és sportvezetői világnagyságok közé kerül fel a Testnevelési Egyetem márványtáblájára, mint Juan Antonio Samaranch, Joao Havelange, Primo Nebiolo vagy éppen Jacques Rogge.

„Rengeteg energiát ad egy ilyen komoly elismerés”

- mondta Polgár Judit a TE honlapján.

„Megtisztelő, hogy egy kiemelkedő, lassan 100 éves intézmény, a Testnevelési Egyetem díszdoktora lehetek. Azért is tartom különösen fontosnak, mert remélem, mindez ráirányítja a fiatalok figyelmét arra a munkára, amit folytatok.”

Hozzátette, minden alkalommal, amikor kitüntetést kap, legutóbb tavaly novemberben az Európai Sakkszövetség első Európai Sakk Legenda díjának odaítélésekor, kicsit nosztalgiázik.

„Felidézem, mit értem el eddig és most milyen irányba tart az életem. Úgy látom, a kettő nálam összefügg, mert a sakksportban ugyanolyan fontos a versenyszellem, a kitartás és a tökéletesség, mint az oktatásban és a sakk népszerűsítésében.

Hogy mindezt mások is felismerik és elismerik, megnyugtató. A visszajelzés mindig is fontos volt számomra, mert erőt ad” – hangsúlyozta Polgár Judit, aki várhatóan a TE őszi tanévnyitó ünnepségén veheti majd át a díszdoktori elismerést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!