"Jó estét, jó szurkolást!"

2019.08.19. 08:14

Ma lenne 75 éves Knézy Jenő

Augusztus 19-én lenne hetvenöt éves Knézy Jenő újságíró, sportriporter.

Forrás: FORTEPAN / RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG

1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Gyermekkorát Kiskunhalason töltötte, Budapesten érettségizett. Fiatalon komolyan sportolt, 1961-62-ben tagja volt az ifjúsági kosárlabda-válogatottnak. 1962-től két éven keresztül dolgozott a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetben, 1969-ben végzett a gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán. Diplomájának megszerzése után üzemmérnökként tevékenykedett a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárban.

Amikor 1969-ben a Telesport és a Képes Sport közös pályázatot hirdetett „Pályabelépő” címmel, tehetséges fiatal sportújságírókat és sportriportereket keresve, ő is jelentkezett.

Kiváló teljesítményének köszönhetően 1971-ben került a Magyar Televízió (MTV) sportosztályára, hivatásául a sportújságírást választva.

Harmincegy évet töltött a Magyar Televíziónál, volt sportriporter, vezette a helyszíni közvetítések rovatát, volt a Telesport főszerkesztője, 1999-től az MTV főmunkatársa. 1972 és 2002 között állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csakúgy, mint számtalan hazai bajnoki összecsapásnak.

Neve, de inkább hangja főként a labdajátékokkal forrt össze, de közvetített többek közt jégkorongot, úszást, 1986-ban ő tudósította az első magyarországi Forma-1 futamot is.

Szállóigévé vált köszöntése a Jó estét, jó szurkolást!, amelyet ő maga talált ki, ezt később le is védette.

Kedvelt szólása volt még: a „Hohó, emberek, hohó!”, a „Megfogta, emberek, megfogta!”.

A sportrajongók szerint még az unalmas meccseket is „fel tudta dobni”, mérnöki precizitással mindig felkészülten ült a mikrofon elé.

Nemcsak sportriporterként ismerhették a tévénézők, kabaréműsorokban is szívesen szerepelt.

1993 és 1997 között a kosárlabda szövetség társelnöki, 1997-től a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöki tisztségét is ellátta. 1998-tól volt a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

2003 áprilisában gyomorrákot diagnosztizáltak nála. Az év májusában már súlyos betegen vette át a Magyar Televízió életműdíját kimagasló szakma munkája elismeréseként, és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést „több évtizedes, kimagasló sportújságírói és sportriporteri pályafutásáért”. Egy hónap múlva, június 17-én távozott az élők sorából, a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Knézy Jenőnek egy lánya és egy fia van, ifj. Knézy Jenő apja nyomdokaiba lépve korábban válogatott kosárlabdázó volt, ma sportriporter. 2003-ban a Magyar Televízió Knézy Jenő Emlékdíjat alapított, amelyet a legtöbbet fejlődő sportriporternek és szerkesztőnek ítélnek oda. Emlékére minden évben – váltott helyszínen – kosárlabda emléktornát rendeznek, főleg öregfiúk részvételével. 2018-ban posztumusz a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé iktatták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!