Évforduló

2023.05.23. 10:54

Új 100 forintos emlékérme jelent meg a 175 éves Magyar Honvédség tiszteletére

A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

MW

Az Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők nyilvános katonai eskütétele a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján 2023. február 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A közlemény szerint 

a kibocsátás a magyar honvédelem napjához igazodik, ami kormányhatározat alapján 1992 óta annak az emléknapja, hogy a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát.   

A kibocsátott 100 forintos érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő érme címletoldalával, a tematikus oldalon azonban a Magyar Honvédség alapértékeit jelképező motívumok láthatóak Kovács Zoltán szobrászművész tervezésében – írták.   

Az érme belső magjában a Magyar Honvédség jelmondata: „A Hazáért” felirat, a külső körgyűrűben, gyöngysorszegélyen belül, köriratban fent a „Magyarország”, lent a „175 éves a Magyar Honvédség” felirat, valamint a „2023” verési évszám olvasható – ismertették.   

Az érme anyagösszetétele és mérete megegyezik a készpénzforgalomban használt 100 forintos érmével, használható lesz fizetéskor is.  

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

Az egymilliós keretből 12 ezer darab az első napon normál verdefényes veretként sorszámozott díszcsomagolásban lesz elérhető, amelynek hátoldalára a sorszámon kívül egy egyedi QR-kódot tartalmazó matricát is elhelyeznek. Az MNB Pénzmúzeum nevű mobilapplikációjának segítségével a díszcsomagolt első napi veretet a tulajdonosa digitálisan is regisztrálhatja – írták.   

Az új 100 forintos érme gyűjtői termékként, 20 darab érmét tartalmazó rolnikban is elérhető lesz – áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában