Voksoljon ön is!

2022.11.10. 17:00

Elindult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása

A pályázatra beérkezett, amatőr és profi fotográfusok által készített 38 ezer kép közül a szakmai zsűri által kiválasztott 165 pályaműre november 24-ig lehet voksolni – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda csütörtökön az MTI-vel.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: A_B_C

Mint írták, a pályázat iránti érdeklődés idén is rekordot döntött, csaknem 38 ezer fotó érkezett be.

A szakmai zsűri már kiválasztotta a legjobb képeket, egy 165 pályaműből álló válogatás pedig közönségszavazáson is részt vesz. 

A Magyarország 365 honlapon mától november 24-ig bárki szavazhat a neki legjobban tetsző fotókra

– olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint három kategóriában - természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek témában - lehet voksolni. 

A közönségszavazás győztesei kategóriánként egymillió forint elismerésben részesülnek.

 A Magyarország 365 fotópályázatra professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit várták. A pályázat indításakor Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke elmondta: a négy évvel ezelőtt indított kezdeményezés céljai változatlanok. 

A pályázat amatőr és professzionális alkotók kameráján keresztül szeretné megmutatni, miért is lehetünk büszkék Magyarországra: tájainkra, természeti kincseinkre, építészetünkre, hagyományainkra, közösségeinkre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában