Augusztus 20.

2022.08.19. 13:04

Állami kitüntetéseket adott át Csák János miniszter

Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet Mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond az állami kitüntetések átadásán a Pesti Vigadó dísztermében

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy 

a Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál. A most átadott díjakkal fejet hajtanak azok előtt, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar lét fenntartásában és örökítésében.

Kiemelte: aki nem becsüli a múltját és ősei alkotását, az a jövőjét is semmibe veszi és feladja.

Ahogyan őseink 33 generáción át megőrizték a kultúrát, úgy nekünk is kötelességünk és felelősségünk megőrizni az örök, állandó emberi értékeket és továbbadni az utánunk jövő nemzedékeknek

– tette hozzá. 

CSÁK János
Az állami kitüntetéseket a Pesti Vigadó dísztermében adták át 
Fotós: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Csák János hangsúlyozta, a másik ember méltóságának elismerése abszolút és állandó, amit meg kell őrizni "a történelem változó divatjai és téveszméi viharában" is. 

Ha ezt feladjuk, minden emberit feladunk 

– fogalmazott, jelezve, ez a meggyőződés hatja át a kormány tevékenységét is.

Vannak örök emberi jók, amelyek ápolása és elősegítése a kormányzat kötelessége, mint például a béke és biztonság, amely az alkotó tevékenység alapja, de ilyen a kötődés, a valahová tartozás is, mert "gyökerek nélkül az ember csak sodródik a világban"– tette hozzá. Mint mondta, ezért nem tudnak engedni a meggyőződésükből, amely szerint a család a társadalom morális kultúrájának elsődleges forrása, ezért pedig méltó és igazságos a támogatása.

Az emberi jók biztosításához a kultúrán keresztül vezet az út

 – mondta Csák János. Kifejtette, hogy önazonosság nélkül a közösség nem képes kézben tartani a sorsát, megőrizni önrendelkezését, cselekvőképességét. 

Kultúra nélkül széthullik a közösség, mint a gyöngysor, amiből kihúzták a selyemszálat és a gyöngyök szétgurulnak és betemeti őket a por 

– fogalmazott, hangsúlyozva, ezért kell ápolni a kultúrát.

A kormány tisztában van szellemi és lelki örökségünkkel, és mindent megteszünk, hogy ezt megőrizzük, ápoljuk, és gyarapítva átadjuk a következő nemzedékeknek

 – mondta.

Az ünnepségen Csák János miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára átadta a Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat díjakat. Vitályos Eszter és Hoppál Péter, a tárca kulturális államtitkára pedig a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat, valamint a Népművészet mestere díjakat adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában