Értékelvű újságírás

2022.08.17. 12:00

Államalapító Szent István-emlékérmet kapott Juhász Judit rádiós újságíró

A díj a keresztény emberek elkötelezettségét is elismeri, akik vállalják hitüket a nyilvánosság előtt, ahogyan azt Juhász Judit tette és teszi – emelte ki Soltész Miklós államtitkár.

Juhász Judit rádiós újságíró átveszi az államalapító Szent István-emlékérmet és díjat

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, az, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak. "Az igazi érték megmarad, az igazi érték időtálló" – hangsúlyozta az ünnepségen Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke. 

A díjazottak olyan emberek, akik életükkel, helytállásukkal, küzdelmeikkel, a maguk állhatatos törekvéseivel mindig képesek voltak a Szent István-i maradandó értékrend mellett kiállni 

– fűzte hozzá a püspök.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára méltatta a díjazottat. Juhász Judit a közgazdászdiploma megszerzése után elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró-iskoláját, szakmai pályafutását a Magyar Rádiónál kezdte, ahol csaknem két évtizeden át szerkesztő-riporterként, majd főmunkatársként dolgozott. Az első szabadon választott magyar kormánynak négy évig szóvivője, majd a Westel Rádiótelefon Kft. PR-igazgatója, később a Magyar Rádió műsorokért felelős alelnöke volt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtófőnöke 2001-től, ezt követően a Magyar Katolikus Rádió alapítója és vezérigazgató-helyettese.

JUHÁSZ Judit; I. SZENT ISTVÁN
Juhász Judit az ünnepségen
Fotós: Vasvári Tamás / Forrás: MTI

A Kazinczy-, Pethő Sándor- és Prima-díjas újságíró munkásságát 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével ismerték el. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válását követően az akadémia első sajtófőnöke, szóvivője lett. Elhivatott közéleti, közművelődési tevékenysége közül külön elismerést érdemel az Anyanyelvápolók Szövetségének kötelékében végzett áldozatos munkája, mely szervezetnek 2013 decembere óta elnöke, valamint meghatározó személyisége, továbbá alelnöke a Magyar Örökség Díjbizottságának is.

"A Szent István-díj a keresztény emberek elkötelezettségét is díjazza, az olyan keresztény emberekét, akik vállalják hitüket a nyilvánosság előtt, ahogyan azt Juhász Judit tette és teszi" - emelte ki Soltész Miklós. 

Juhász Judit megmutatta, hogy a médiában lehet úgy is dolgozni, hogy nem durva és közönséges az ember, nem a szennyet terjeszti, pláne nem abból akar népszerűséget szerezni. Lehet úgy is érdekes az ember, hogy a szépet mutatja be szelíden, és nem harsányan mondja el az igazát, ugyanakkor példa arra is, hogy keresztényként a médiában is ki lehet állni bátran az igazunkért  - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ez a bátorság és szelídség, egyben határozottság jellemezte a politikában is Juhász Juditot. 

"A rendszerváltás időszaka bonyolult és összetett volt, tiszta törekvésekkel és gazemberekkel. Tudjuk, milyen nehéz volt nap mint nap kiállni kormányszóvivőként mindenki elé. A kommunizmus emlőin nevelkedett, de néhány hónap alatt dörzsölt liberális újságírókká átvedlettek elé kiállni, akik lázítottak, történelmet hamisítottak, szerecsent mosdattak és jó embereket hurcoltak meg"

 - idézte fel Soltész Miklós.

Az államalapító Szent István-emlékérem és díj
Fotós: Vasvári Tamás / Forrás: MTI

Az államtitkár megköszönte Juhász Juditnak, hogy megmutatta:

"Ha felkészültek vagyunk, nincs mitől félnünk, ha tudjuk és hisszük az igazunkat, nincs mitől félnünk, bármilyen hangos is a farkasfalka csaholása, keresztény hitünk mindenben megerősít."

"Harminc évvel később, ma is hangos az ellen, amely kétezer éves igazságot, a teremtett világ valóságát akarja felülírni, a krisztusi békét, a nemzetek közötti egységet akarja ma is szétrombolni. A válaszunk megvan" - jelentette ki az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!