Egy Nap New Yorkban

2022.01.23. 06:30

Szólóestet ad korunk egyik legkiválóbb zongoraművésze, György Ádám

A Zeneakadémián megrendezett esten saját improvizációi, valamint Liszt Ferenc h-moll szonátája szerepel.

György Ádám, korunk egyik legkiválóbb zongoraművésze február 2-án, este fél 8-tól a Zeneakadémián ad szólóestet. A New York-i Carnegie Hall rendszeres fellépője a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megnyitóján Chopin Vihar etűdjét játszotta, amit több mint 300 millióan kísértek figyelemmel a televízió képernyője előtt világszerte.

A Liszt Ferenc-díjas és Steinway művész 25 évesen alapította meg saját iskoláját a György Ádám Kastélyakadémiát, amely mára a világ egyik vezető tehetséggondozó akadémiájává nőtte ki magát.

György Ádám a számára kedves klasszikus művek mellett saját minimalista szerzeményeivel meséli el történeteit a színpadon. Többmilliós követői táborával a közösségi médiában a világ legnépszerűbb klasszikus művésze, egy igazi világsztár, akit elmondása szerint a történetmesélés a hangszerén keresztül tesz boldoggá.

A világjárvány kirobbanása előtt néhány nappal, 2020 márciusában a Carnegie Hallban adott utoljára nagy sikerű, telt házas koncertet. Így csaknem 2 éves szünet után hallhatja őt újra a közönség szólóesten. A műsorban saját improvizációi Egy Nap New Yorkban címmel, valamint Liszt Ferenc h-moll szonátája szerepel.

Jegyek online vásárolhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában