tervek

2021.11.02. 14:39

Both Miklóst lett a Hagyományok Háza új főigazgatója

Az új vezető sok átalakítást tervez, de az elődje által képviselt értékek szellemében.

Budapest, 2021. november 2. Fekete Péter kultúráért felelõs államtitkár (j) és a Hagyományok Háza új fõigazgatója, Both Miklós (b) a kinevezésén a Hagyományok Házában 2021. november 2-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Both Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató veszi át november 19-től a Hagyományok Háza vezetését; az új főigazgató kinevezése öt évre szól – jelentette be az intézmény keddi állománygyűlésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Egy nemzeti kulturális intézménynek úgy kell működnie, ahogyan a Hagyományok Házának

– méltatta az államtitkár az intézményt megalapító és most leköszönő főigazgató, Kelemen László húszéves vezetői tevékenységét.

Mint hozzátette, az utódlás is példaértékűen zajlott, hiszen Kelemen László az elmúlt másfél évben megismertette a Hagyományok Háza működését Both Miklóssal, aki aztán a hivatalos főigazgatói pályázaton is elnyerte a kinevezést.

Both Miklós köszönetet mondott, amiért az elmúlt időszakban részleteiben megismerhette az intézményt és annak minden munkatársát; közölte továbbá: sok átalakítást tervez, de az elődje által képviselt értékek szellemében.

Kelemen László elmondta: biztos benne, hogy Both Miklós vezetésével korábban nem látott, magas szintekre jut a Hagyományok Háza.

Fekete Péter az MTI kérdésére elmondta, hogy Kelemen László feladata a jövőben a Hagyományok Háza Hálózat kiépítése lesz Erdélyben az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vezetőjeként. A leköszönő főigazgató két évtizedes munkáját méltatva kiemelte, hogy a Hagyományok Háza esetében egy 250 főt alkalmazó nemzeti kultúrstratégiai intézményről van szó, ahol a tudományos és gyűjteményi munka, a társulati lét, a művészeti produkciók létrehozása és a közművelődési feladatok ellátása egy házon belül jelenik meg.

A Hagyományok Háza egy olyan csúcsintézmény, amely hatással van Magyarország összes közművelődési intézményének népi kulturális ágára, és amely az egyik legerősebb pillér a gyermekek nevelésében, a népi gyökerek felmutatásában és a nemzeti identitás megőrzésében – fűzte hozzá.

Fekete Péter hangsúlyozta, nemcsak a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújítása és beüzemelése, hanem az országos Hagyományok Háza hálózat felépítése is Kelemen László nevéhez kötődik.

Both Miklós egy új generációt képvisel: tudományos kutatói háttérrel bíró, nemzetközi tapasztalatokat is szerzett, a népzenei területen bartóki és kodályi gyűjtőtapasztalattal bíró szakember, ugyanakkor friss, fiatalos, az újfajta kommunikáció tökéletes ismerője, a tradíciók megőrzése mellett a középiskolás generációt is megszólítani tudó, új vezető – szólt az új főigazgatóról Fekete Péter.

Borítókép: Both Miklós (balra), a Hagyományok Háza új főigazgatója és Fekete Péter kulturális államtitkár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában