Különleges gyűjtemény

2021.10.11. 12:10

Aprócska műalkotások nyújtanak nagy élményt a Miniképek kiállításon (videó)

A tárlatot a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat keretében látogathatják az érdeklődők.

Miniképek címmel kortárs művészek 20x20 centiméteres alkotásaiból látható kiállítás a Vízivárosi Galériában, a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat részeként, október 27-ig.

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., vagyis a MANK tájékoztatása szerint a Miniképek kiállítás kortárs alkotói közül Szabó Franciska festőművész kapta idén a MANK bruttó 200 ezer forinttal járó díját.

Szabó Franciska 20x20 centiméteres festményében az önarckép műfaján keresztül jeleníti meg aktuális élethelyzetét. Az alkotó a mű kompozíciójában egyszerre jelenik meg festőként és édesanyaként. Az alkotó a hazai kortárs fiatal művészgeneráció kiemelten aktív tagja. 2011-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd 2018-ban a doktori iskolát is elvégezte. Alkotói munkája mellett oktatási tevékenységet is folytat. Rendszeresen állít ki egyéni és csoportos kiállításokon is.

Feledy Balázs művészeti író a kiállítással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ezek a kis méretű munkák minden műteremben feltűnnek, hiszen vonzzák a szemet.

Az idén 20. alkalommal megrendezett Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat minden évben népszerűsíti és ünnepli a kortárs magyar festészetet. Kapcsolódó programokkal pedig nemcsak az ország határain belül lévő szervezetek és intézmények, de az egész Kárpát-medence művészeti közélete is részt vesz az eseményeken, közösen ünnepelve a hivatalosan október 18-ára kitűzött Magyar Festészet Napját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában