A művészvilág csillagai

2021.09.11. 08:45

Vecsei H. Miklós is fellép Csoóri Sándor zenés irodalmi estjén

Az előadás középpontjába Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, esszéíró és prózaíró kerül.

Forrás: Várkert Bazár

Fotó: Liszkay Lilla

A Várkert Irodalom Aposztróf estjeinek szezonkezdése a 20. századi magyar irodalom egyik kulcsfontosságú szerzőjének, Csoóri Sándornak a bemutatásával indul szeptember 16-án, 19 órakor a Várkert Bazár Öntőház udvarán. A rendezvény keretében Juhász Anna kezdeményez beszélgetést az író életművéről, majd a Párbeszéd sötétben című előadás következik, amelyet Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színművész hozott létre alkotótársaival.

Az 1930-as születésű Csoóri Sándor 2016-ban halt meg. Rendkívüli jelentőségű pályája 1953-ban indult.

Görömbei András szerint költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme a művésznek, hogy egyéni módon vitte tovább költészetünknek fő vonalát, amelyet elődei Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek. Vecsei H. Miklós pedig úgy fogalmazott az író munkásságával kapcsolatban, hogy az az erő, mágia, személyesség és metsző őszinteség, ami esszéiből és verseiből árad, igazi hiánycikk vagy inkább értékrés ma az életünkben.

Milyen a Csoóri-vers? Miképp jelenik meg munkásságában a népköltészeti és a történelmi hagyomány? Hogyan olvassuk az esszéit? Miképp lehet ezt a páratlan életművet a legfiatalabb generációhoz is közel hozni? Ezekre a kérdésekre keresi majd a választ a rendezvény, amely többek között Kiss Flóra, Mihalik Ábel, Novai Gábor és Frimmel Jakab közreműködésével valósul meg.

A Csoóri Sándor-esttel kapcsolatban további információk a Várkert Bazár honlapján olvashatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában