Színházi forgatag

2021.09.18. 07:05

Számos darab debütál a Szigligeti Színház új évadában

Az intézményhez tartozó Szigligeti Társulatnak, a Lilliput Társulatnak és a Nagyvárad Táncegyüttesnek összesen 11 új bemutatója lesz.

Öt bemutatót tervez az új évadban a nagyváradi Szigligeti Társulat. Az erdélyi színház első premierje Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje lesz, amelyet Anca Bradu rendezésében október 1-jén láthat először a közönség.

Műsorra kerül Az öreg hölgy látogatása című darab Novák Eszter rendezésében. Az előadott Dürrenmatt-darabban a teljes társulat látható lesz, a címszerepben pedig a pályakezdésének negyvenedik évfordulóját ünneplő Fábián Enikőt láthatja a közönség. Szilveszterkor Huszka Jenő Gül Baba című operettjét tűzik műsorra Forgács Péter rendezésében. Az évad második felében Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című abszurd vígjátékát Botos Bálint, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét pedig Balogh Attila állítja színpadra.

Jelenleg csak egy játszóhelye van a társulatnak, ami rányomja a bélyeget az évadra. Ezért úgy terveztük, hogy lehetőleg nagy szereposztású, sok jó feladattal kecsegtető művet állítunk színpadra – mondta el Novák Esztert, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője.

A nagyváradi Szigligeti Színházhoz tartozik a Szigligeti Társulat mellett a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes is. A Lilliput Társulat idén októberben ötödik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyaroknak szóló bábszínházak találkozóját, a FuxFesztet. A Nagyvárad Táncegyüttes pedig 2022-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból februárban jubileumi hétvégét szerveznek, áprilisban pedig a 16. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját látják vendégül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában