gépi muzsika

2020.08.14. 18:10

Ismét elektronikus zenei pályázatot hirdet a Hangfoglaló Program

Két feltörekvő elektronikus zenei előadó és producer kaphat támogatást az induló előadói alprogram pályázatán. Idén alkotóközösségek is jelentkezhetnek a másfél millió forintos támogatásra szeptember 10-ig.

Forrás: Shutterstock

Az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma az induló előadói alprogramon belül tavaly hirdette meg először a feltörekvő elektronikus zenei előadóknak és producereknek szóló pályázatát, amelyen 2019-ben ZSÜD és a MADDOW kapott támogatást – idézték fel a szervezők közleményükben.

A teljes pályázati kiírás a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program honlapján keresztül érhető el.

A kollégium idén is olyan, a pályájuk elején járó alkotók jelentkezését várja, akiknek eddig legfeljebb két, nem szerzői kiadású kislemezük jelent meg, az előző évben húsz vagy annál kevesebb fellépésük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket ötnél többször játszottak országos rádióadók.

A pályázati felhívás szerint elektronikus zenének számít minden olyan DAW-ban (Digital Audio Workstationben) készült zenemű, amelyben a zenei producer túlnyomó részt szoftverszintetizátorokat, analóg vagy digitális szintetizátorokat, szemplereket, hangmintákat használ, az alkotói folyamatok során a hangsúly pedig a hangfelvételek, hangszínek manipulálásán van. Hagyományos hangszerek (gitár, zongora vagy akár ének) alkalmazása is lehetséges, ha azok az elkészült műben kisebb arányban szerepelnek, mint az elektronikus úton előállított hangszínek.

A beérkezett pályázatokat idén is a színtér tizenöt meghatározó képviselőjének bevonásával bírálja el a Hangfoglaló Program Kollégiuma. Döntés október végén várható, míg a két támogatott kihirdetésére december elején kerülhet sor, így a 1,5-1,5 milliós pályázati forrás felhasználása 2021-re eshet.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában