2024.09.25. 14:30
Szívszorító részletek derültek ki a 12 éves tiszarádi Rebeka meggyilkolásáról
Az egész országot megdöbbentette a hír: egy 32 éves férfi megfojtott egy 12 éves kislányt, akit szeptember 22. óta eltűntként kerestek, végül egy erdőben találtak rá holtan.
Állítólag nem volt szerelmi kapcsolat a kislány és gyilkosa között
Forrás: Police.hu
Tiszarád lakói értetlenül állnak Rebeka tragédiája előtt. A kislány szögbe lépett, emiatt Nyíregyházára kellett orvoshoz vinni, amire Dávid, Rebeka anyja élettársának a sógora vállalkozott. Csakhogy a kislány nem érkezett haza. A nagymamája jelentette be az eltűnését, a rendőrök néhány órával később találták meg a gyermek holttestét egy erdős területen.
Rebeka nagybátyja, Zsolt elmondta: az unokahúgát mindenki szerette, tündéri kislány volt. Lényegében a nagymamája gondoskodott róla – írja a Ripost.
A testvérem, Mária mind az öt gyermekét, így Rebekát is az édesanyánkra, a nagymamára hagyta. Ő persze lelkiismeretesen gondoskodott róluk, pedig amúgy is gondozott már egy epilepsziás gyereket
– mesélte Zsolt.
Nem volt köztük semmi
A feltételezett gyilkost is ismerik a faluban, de a rokonság
cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a 12 éves kislány szerelmi kapcsolatban állt volna a 32 éves Dáviddal.
„Az igazság az, hogy Dávid, Mária élettársának a sógora, akit a testvérem néhány hete költöztetett ideiglenesen az anyámékhoz. Rebeka inkább utálta és félt is tőle” – szögezte le Zsolt, aki nehezményezi, hogy a kislány édesanyja nem vett részt a virrasztáson.
Nálunk, cigányoknál virrasztani szokás, ha egy közeli családtag meghal. Össze is gyűltünk, de Mária nem jött el. Mi Rebekáról beszélgettünk. Szeretnénk róla elmondani, hogy születése óta borzalmas szegénységben élt. Az édesapja még az ő születése előtt meghalt, aztán a mostohaapját is elvesztette. Nehéz sorsú gyermek volt. Nagyon szeretett a kisebbekkel játszani, mindenkivel kedves volt, mindenki szerette őt
– mondta a nagybácsi.
Nehéz sors
Rebeka és a testvérei nehéz körülmények között nevelkedtek. Állítólag az édesanyjuk nem egyszer koldulni küldte őket, és az is előfordult, hogy egyáltalán nem volt otthon semmilyen élelem. A rokonok egyelőre azt sem tudják, miből fogják eltemetni a kislányt.
„Mária olyan kijelentést is tett, hogy nem akarja a lányát eltemetni. De mi szeretnénk ennek az ártatlan gyermeknek méltó módon megadni a végtisztességet. Most kénytelenek vagyunk ezt a feladatot magunkra vállalni, ezért lehet, hogy gyűjtést kell indítanunk” – mondta egy neve elhallgatását kérő rokon.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a lapnak elmondta: a feltételezett elkövetőt egyelőre emberöléssel gyanúsítják. Több híradásban is megjelent, hogy a tettes a gyilkosság előtt megerőszakolta a kislányt, nemi erőszakkal azonban egyelőre nem gyanúsítják a feltételezett elkövetőt. A minden körülményre kiterjedő vizsgálat még folyamatban van.
Krimi
- Nagy lezárások: elvitték az amerikai óriásbombát a Ferencvárosból
- Iszonyúan megvertek egy 13 éves kosaras fiút Veresegyházon
- Rémisztő: lovak rohangáltak a forgalommal szemben az M5-ös autópályán
- Megint a rendőrség nevével élnek vissza: így szúrhatja ki a csaló üzeneteket
- Kamionnal csempészte a drogot Magyarországra a bűnbanda