2023.05.15. 17:05
Késsel támadt egy beteg a szekszárdi kórház egyik ápolónőjére
Az ápolónőt a kórház orvosai azonnal megműtötték, azóta túl van az életveszélyen.
Illusztráció: Shutterstock
Késsel támadtak az egyik szolgálatát teljesítő nővérre a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban vasárnap éjjel – tájékoztatta a tolnai hírportált a kórház.
Az eset a Traumatológiai Osztályon történt: a kórház által kezelt egyik páciens késsel támadt és súlyos, életveszélyes sérülést okozott nővérnek.
A megtámadott dolgozónak esélye sem volt a védekezésre, de súlyos sebesülése ellenére, lélekjelenlétének köszönhetően az ügyeletes szobába tudott menekülni.
A támadót az időközben a helyszínre érkező vagyonőrök, és társosztályok munkatársainak segítségével sikerült megfékezni.
A késelést elkövető beteget jelenleg a pszichiátrai osztályon kezelik.
A kórház orvosai még az éjszaka folyamán megoperálták a sérültet, akinek állapota stabil és ma reggel már beszélni is tudtak vele. Gyógyulásához a Balassa János kórház és az Országos Kórházi Főigazgatóság is minden segítséget meg fog adni.
A kórház közleményében így fogalmaz:
Szeretnénk egyértelművé tenni, hogy mi, akik a gyógyításra esküdtünk fel, értetlenül állunk az erőszak minden formája előtt, különösen igaz akkor, amikor a munkahelyünkön ér minket atrocitás.
Arra kérnek mindenkit, becsüljék meg a gyógyító munkát, amit ererük megfeszítésével a betegek érdekében végeznek.
A rendőrség vizsgálja az ügyet.
Krimi
- Megrázó részletek a Toscanában meghalt két magyar apáról
- Féltékenységből szúrt: kis híján halálra késelte férje az ismert fitneszmodellt
- 15 éves fiú mentette meg egy idős férfi életét Solymáron
- Ledarálta a szalagkorlátot egy kisbusz az M3-ason, a kamera mindent felvett
- 38 méteres alagútrendszert ásott a háza alá az esztergomi robbantó