Krimi

2023.04.26. 06:00

71-szer döfte a kést a saját édesanyjába Csilla (videó)

A salgótarjáni nő nem tudta elfelejteni a gyermekkori zaklatásokat.

Forrás: Shutterstock

Brutális kegyetlenséggel megölte a saját anyját egy nő Salgótarjánban, még 2022 márciusában. A 71 késszúrástól az asszony a helyszínen meghalt. 

Csilla a mostani tárgyaláson azt mondta: nem emlékszik semmire, viszont a borzalmas gyerekkoráról részletesen beszélt – írja a Tények.hu.

Állította: az apja rendszeresen megerőszakolta, de ezt hiába mondta el az anyjának, nem hitt neki, sőt később elhagyta őket, és a férfival hagyta a lányát.

Az édesapám zaklatott, de hiába mondtam az anyukámnak, hogy nem bírom tovább már, hogy ez így történt, hogy én nem hazudok, mégis vert

– vallotta a nő.

Csillát több év után látogatta meg az édesanyja – részegen. Összevesztek, majd a nő egy 20 centis pengéjű késsel agyonszurkálta az anyját. A szomszédok megdöbbentek, amikor hallották, hogy mi történt. Sokan tudtak róla, hogy a beteges, gyógyszereket szed, de nagyon kedvelték.

A nő a tárgyaláson részletesen elmondta, hogy már gyerekkora óta szexuálisan zaklatta az apja, volt hogy orális szexre kényszerítette, amikor pedig elmondta ezt az anyjának, mindketten megverték.

Később az anyja elhagyta őket, Csilla pedig az apjával maradt, aki tovább zaklatta őt. Évekkel később a férfi meghalt, az anya pedig újra felkereste lányát. Az egyik ilyen alkalommal ölte meg, ami után magával is végezni akart. Az ügy tanúk meghallgatásával folytatódik tovább.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!