Családi dráma

2022.07.06. 14:05

Tagadja a tinédzser, hogy ő lökte az aknába kétéves testvérét

Az akkor 13 éves testvér a vádak szerint féltékeny volt öccsére, ezért ölte meg. A bíróságon viszont már mindent tagadott.

Ítélet született a Miskolci Törvényszéken abban a nagy port kavart ügyben, amelyben az ügyészség vádirata alapján az akkor 13 éves Alex a taktaharkányi udvarukon lévő derítőgödörbe dobta két és fél éves unokatestvérét, aki belefulladt a szennyvízbe - írja a boon.hu.

A két héttel ezelőtti perbeszédeket követően dr. Kenyeres Gábor kirendelt bíró kihirdette a törvényszék határozatát. Eszerint 

a vádlottat felmentették a különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette alól. Az eljárás során ugyanis nem lehetett bizonyítani, hogy a fiúnak köze lenne a kisfiú derítőgödörbe kerüléséhez.

Az ítélet indoklásában elhangzott, egy hosszadalmas bizonyítási eljárás végére értek az ügyben, amelyben a vádlott speciális helyzetben volt, hiszen a 12 életévét már betöltötte a cselekmény idején, a 14-et viszont még nem.

Csak feltételezések születtek

Az eljárás során nem volt megállapítható, hogy ki és milyen körülmények között távolította el a derítő gödör egyébként műanyag tetejét és helyezte azt vissza, miután a gyermek belekerült – az azonban bizonyos, hogy nem volt betondarabbal leterhelve a tető. Ahogy az sem, hogy milyen körülmények között került bele a gödörbe az áldozat. Bizonyítottság hiányában feltételezésekre volt csak lehetőség.

Az eljárás során a vádlott végig tagadta, hogy beledobta volna a gyereket a derítőbe. A bíróság azt állapította meg, hogy a vádlott és a három évet még be nem töltött unokatestvére között jó volt a kapcsolat. A fiú gyakran vigyázott a kicsire. Állítása szerint azért menekült néha előle, mert „rá volt akaszkodva”. A bíróság megállapítása szerint a gyerekek az ominózus napon felnőtt felügyelet nélkül játszottak az udvaron. A felnőttek a lakásban buliztak. 

Többen alkoholt is fogyasztottak. Este fél nyolc körül vették észre, hogy a kisfiú eltűnt. Keresni kezdték, ebbe később az arra járőröző rendőrök is bekapcsolódtak. Végül egy kis cipőt vettek észre a derítőgödör mellett. Ezért néztek bele és találták meg a gyerek testét. A gyermeket már nem tudtak újraéleszteni.

Minden vallomás más

Dr. Kenyeres Gábor felidézte a gyerekek tanúvallomásait, mindazt, amit a helyszíni, rendőri kikérdezés, a fél évvel későbbi rendőségi kihallgatás, illetve a két évvel későbbi bírósági kihallgatáson mondtak el. 

A rendelkezésre álló adatok alapján nem sikerült bebizonyítani, hogy a tinédzser dobta az aknába a kisgyereket
Forrás: boon.hu

A gyerekek gyakorlatilag minden alkalommal mást mondtak. Egymás, és saját korábbi vallomásaikkal is ellentmondásba keveredtek. Sőt volt, hogy homlokegyenest mást állítottak. Volt olyan verzió, hogy a kicsi beleesett a gödörbe és megpróbálták kiszedni, de nem tudták, olyan, hogy beledobták, de az is változott, hogy ki, vagy kik, míg máskor azt nyilatkozták, hogy nem láttak semmit. 

Egy vallomásban sem szerepelt az, hogy Alex egyedül dobta volna a gyereket a derítőbe. Olyat mondtak, hogy a lánytestvérével együtt, vagy, hogy a lánytestvére volt az elkövető. Az viszont több tanú által bizonyított, hogy a lánytestvér egész délután nem tartózkodott otthon. Csupán akkor tért haza, amikor már keresték a gyereket.

Így a gyerekek tanúvallomásai nem voltak bizonyító erejűek. A bíró hangsúlyozta: a múló idő nem indokol ilyen mértékű vallomás változtatásokat. Ahogy azt is, hogy nem arról van szó, hogy hamisan tanúskodtak, vagy hazudtak a gyerekek, 

csak volt egy zavaros helyzet és ahhoz kapcsolódó haláleset, ami hatott rájuk és egy megfelelési kényszer is, hogy azt mondják, ami megfelelő az elindult büntetőeljárásban

Nem lehet más verziót kizárni

Az igazságügyi orvosszakértő csak azt tudta biztosan megállapítani, hogy a gyermek halálát a vízbefulladás okozta. A testén talált hámsérülésekről úgy nyilatkozott, hogy azok a beeséstől, vagy a fulladás közbeni mozgástól származhattak. Megragadásra, bántalmazásra utaló nyomokat nem találtak a testen, ennek ellenér a belelökést sem tudta kizárni a szakértő.

Elhangzott az is az indoklás során, hogy a törvényszéknek a vádhatóság által benyújtott vádról kellett határoznia. Ezen nem „nyúlhatott túl”. Tehát arról, hogy megvalósult-e a tevőleges, szándékos emberölés. Ehhez azonban ki kell zárni minden más lehetőséget, hogy másképpen is történhetett az eset, erről azonban itt nincs szó. 

Hiszen történhetett úgy is a tragédia, hogy más lökte bele a gyereket a derítőbe. Ahogy úgy is, hogy beleesett. Dr. Kenyeres Gábor megjegyezte: segítségnyújtás elmulasztása is szóba jöhetett volna az ügyben, azonban ez a tényállás csak felnőttek esetében áll meg, gyerekkorúaknál nem értelmezhető.

Az ítélettel kapcsolatban az ügyész három munkanap gondolkodási időt kért. Míg a vádlott fellebbezést jelentett be, mivel azt szeretné, ha ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában mentsék fel, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik majd.

Azóta intézetben él Alex jelenleg a kalocsai fiúnevelő intézetben él, ez továbbra is így marad, ennek megváltoztatása gyámügyi kérdés. Azonban a bíróság döntött a bűnügyi felügyelet megszüntetéséről, ami azt jelenti, hogy el fogják távolítani a lábáról a nyomkövetőt és a jövőben – az intézet szabályainak és házirendjének keretein belül – szabadabban mozoghat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!