17 áldozat

2022.01.20. 15:11

Öt éve állt lángokban a veronai halálbusz: szabadon éli életét a bűnös sofőr

Öt év telt el a veronai buszbaleset óta, és az egyik felelős, a jármű vezetője még mindig nincs rácsok mögött: előreláthatólag tavasszal kell börtönbe vonulnia. A jogerős ítélet csak tavaly novemberben született meg, elsőfokon 12 évet, másodfokon 6 év börtönbüntetést szabtak ki V. Jánosra.

Február-március környékén kell börtönbe vonulnia V. Jánosnak, a veronai halálbusz vezetőjének, akit novemberben ítélt jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre az olasz bíróság, és örökre eltiltotta a vezetéstől Olaszország területén.

Először nem árulták el, ki a túlélő

2017. január 20-án hajnalban az olaszországi A4-es autópálya szalagkorlátjának ütközött és kigyulladt a budapesti Szinyei Merse Gimnázium diákjainak franciaországi sítúrájáról hazafelé tartó busza. 17-en veszítették életüket. Az áldozatok azonosítása hetekig tartott, a diákok közül néhányan helyet cseréltek az utolsó pihenőnél, így az utaslista alapján sem lehetett pontosan beazonosítani, kik hunytak el. A hatóságok ráadásul titokban tartották az egyik túlélő kilétét.

- Ez V. János, a buszsofőr volt, nem akarták, hogy retorzió érje – mondta a Ripost7-nek Szendrei Endre, az egyik áldozat nagybátyja, az áldozatok emlékét életben tartó Verona Angyalai oldal létrehozója.

Nyolcvannal, fékezés nélkül ütközött

A rendőrségi vizsgálat során kiderült: V. János rendkívül súlyos alvási apnoéban szenved: ez azt jelenti, hogy alvás alatt elzáródnak a felső légutak, így nem jut elég oxigénhez az agy, ami rendszeresen “felébreszti” a szervezetet. A sofőr emellett vérnyomáscsökkentőt is szedett. Szendreiék úgy tudják: a sofőr influenzás is volt. A nyomok mind arra utaltak, hogy V. János egy órával az utolsó pihenő után elaludt vagy rosszul lett. Féknyomot nem találtak az autópályán, és műszaki hiba sem történt. A busz feltehetőleg nyolcvan kilométeres sebességgel csapódott a szalagkorlátnak.

- V. János védekezésében azt állította, hogy nem is ő vezette a buszt. Ez rendkívül erkölcstelen húzás volt, hiszen halott társa, akinek a meggyanúsítása árán a bőrét próbálta menteni, közel 30 éve a barátja volt - folytatta Szendrei.

Szendrei  Endre: bűnhődniük kell a felelősöknek  Fotó: Markovics Gábor

Végül másodfokon hat évet ajánlott az ügyészség V. Jánosnak, amit végül elfogadott, telefonon hívták fel az ügyvédei. Ez lett a jogerős ítélet. Ő maga egyetlen tárgyaláson sem volt jelen, és az öt év alatt egyszer sem kereste meg egyikünket sem, hogy bocsánatot kérjen.

Hibáztak a mérnökök is

A kártérítés teljes összegének megállapítása még jelenleg is tart, az autópályát tervező, kivitelező és karbantartó mérnökök ellen is indult eljárás.

- Az elhunytakat sem a pénz, sem bármi más nem hozza vissza, de kell, hogy legyen igazságszolgáltatás, kell, hogy bűnhődjenek a felelősök jogi és anyagi értelemben egyaránt - jelentette ki Szendrei Endre a Bors szemléje szerint.

 A szörnyű balesettől a jogerős ítéletig

* 2017. január 20-án éjfél körül következik be a baleset.

* 2018. május: vádat emel az olasz ügyészség.

* 2018 október: elkezdődik a per, hatan ülnek a vádlottak padján, közük az sztráda kezelője.

* 2020 augusztusa: első fokon 12 évre ítélik V. Jánost, a sofőrt.

* 2021. október: 6 évre csökkentik V. János büntetését.

Borítókép: olasz tűzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!