Egy hete tűnt el

2022.01.29. 05:30

Drámai részletek derültek ki a Tatabányán, jég alatt talált Róbert halála kapcsán

Jég alatt találták meg a mindenki által szeretett tatabányai tanárt, H. Róbertet. A férfit már egy hete keresték eltűntként, amikor a ruhái előkerültek a tatabányai tó mellett. Egyelőre senki nem tudja, pontosan hogyan vesztette életét, de információnk az idegenkezűséget kizárták.

Egy egész település, iskola, család és barátok gyászolják az 53 éves H. Róbertet, azt a középiskolai tanárt, akit egy hetes kitartó keresés után holtan találtak a tatabányai tavak egyikében. Róbert eltűnését még január 21-én jelentették be a zsaruknak, akik azonnal keresni kezdték a férfit, azonban az elhunyt aggódó szerettei több keresőcsoporthoz is eljuttatták a hírt. A Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai szerdán csatlakoztak be a kutatásba, több csapattal és hatalmas erővel kezdték meg a keresést, míg sajnálatos módon csütörtökre minden remény odaveszett: először a férfi ruháit találták meg a tatabányai tavak egyikénél, majd a vízben, a jég alá szorulva Róbert holttestét is.

Információink szerint a férfi tanárként dolgozott az egyik helyi szakközépiskolában, földrajzot és történelmet tanított, de több osztálynak az osztályfőnöke is volt.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez történt, még képtelen vagyok felfogni. Tanított engem is korábban, csak a legnagyobb elismeréssel és szeretettel tudok rá gondolni, nagyon jó tanár volt

 

– mesélte a Borsnak a férfi egyik volt diákja. – Mindig jókedvűen tanított, emellett kapható volt a viccelődésre, a mi osztályunkból mindenki szerette őt. Tegnap fel is csörgettük egymást, még senki nem tért magához a döbbenetből és a sokkból – mondta szomorúan.

Róbert korábban Csornán tanított, ezután költözött Tatabányára és kezdte meg a munkát a helyi szakközépiskolában.

A tatabányai erőmű tórendszerében találták meg a férfi holttestét

Forrás: MTI

– Mély fájdalommal és megdöbbenéssel tudatjuk, hogy Kollégánk, Róbert tanár úr elhunyt. Emlékét megőrizzük! Lelked leljen megnyugvásra, az ég áldjon Téged, Tanár úr!

– írta ki közösségi oldalán az intézmény. Egyelőre még nem lehet tudni, pontosan mi is történt a tanárral. Lapunk úgy tudja, nem történt idegenkezűség. Az viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy mit keresett a vízben a férfi. Jeges fürdőre vágyott? Esetleg öngyilkosságot követett el?

Nem volt rosszkedvű, mi legalábbis sosem láttuk rajta. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette volna magával, azt kérdezgetjük magunktól, miért ment be abba a tóba ilyen hidegben

– kérdezgették egymástól a diákjai és a férfi ismerősei – Nem tudjuk, mi történt, de reméljük, hogy a lelke békében nyugszik majd – mondták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!