Bulvár-celeb

2021.10.09. 05:57

Halott csecsemő Rohodon – Nem követett el bűncselekményt az anyuka

Holtan találtak egy csecsemőt Rohodon júliusban. Az azóta lezárult nyomozás szerint nem történt bűncselekmény.

rendőrség

Forrás: Origo

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálta a haláleset körülményeit. Az már a haláleset idején felmerült, hogy az édesanya nem is tudta, hogy terhes, a gyors vajúdást követően családi házukban hozta világra a kislányát, azonban a baba meghalt – írja a szon.hu.

A portál kérdésére a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy a napokban bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást. Nagy valószínűséggel a lánycsecsemő halva jött a világra, és édesanyja sokkot kapott.

Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálatok nem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy a csecsemő élve született, így a bűncselekmény kizárt, az édesanya pedig minden felelősségre vonás alól mentesül.

 

Azon a tragikus júliusi napon a férj hívta a segélyhívót azzal, hogy „a feleségem szül”. A babát azonban senki nem várta, az édesanya sem tudta, hogy terhes. A helyiek elmondása szerint nem látszott rajta semmi és az életvitelében sem történt változás. A házaspár úgy tudta, nem lehet gyermekük. A szörnyű eset előtt hónapokkal lettek nevelőszülők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!