Bulvár-celeb

2021.08.16. 19:26

Egy 31 éves férfi kislány barátnőjével tartatta el magát, aki prostituáltként dolgozott

Egy 31 éves férfi kitartatta magát kiskorú barátnőjével, aki prostituáltként dolgozott Kecskeméten. Egyszer fejszenyéllel fenyegetve kirabolta az egyik kuncsaftját.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A férfi 2019 októbere előtt a korábban a nagykőrösi lakásotthonból megszökött, kiskorú barátnőjével tartatta ki magát, aki prostituáltként dolgozott Kecskemét külterületén. Amikor a lányt az egyik kuncsaftja vitte kocsival, a férfi az autójával megállt előttük keresztben az úton – írja az Origo.

Ezek után kiszállt a kocsiból és egy baltanyéllel arra kényszerítette a kuncsaftot, hogy adjon neki 10 ezer forintot, amit meg is kapott.

Később még több pénzt akart szerezni, de a kuncsaftnak sikerült elhajtania a helyszínről.

A férfi még a rablás előtt levette a kocsijáról a rendszámtáblát, majd utána visszatette.

Azóta letartóztatás alatt áll, aminek az indokoltságát felülvizsgálta a Kecskeméti Törvényszék. Megállapították, hogy továbbra is szükséges a kényszerintézkedés, így fenntartották azt. A végzés ellen a férfi fellebbezett.

Másodfokon a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett a törvényszékkel, miszerint a többszörösen visszaeső férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye is, és ezeket csak a letartóztatással lehet megakadályozni.

Azt javasolják, hogy a szegedi ítélőtábla hagyja helyben az első fokú végzést.

Az ügyészség többek között rablással és gyermekprostitúció kihasználásával vádolja a férfit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában