Bulvár-celeb

2021.07.17. 00:10

Eltűnt egy hároméves kislány, keresik a rendőrök – elrabolhatták

A finn és a magyar bíróság jogerős döntése ellenére hozzátartozója a gyereket, a kizárólagos felügyeleti jog gyakorlására jogosult szülőnek nem adta át, vele együtt eltűnt. Mivel a kislányról semmit sem tudnak, már a rendőrök is keresik.

Forrás: police.hu

A rendőrök most az emberek segítségét kérik. Fotót is közöltek a kislányról. Azt kérik, aki bármit tud a 3 éves Ihanainen Ilma Matildáról, azonnal hívja őket – írja a police.hu.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a finn és a magyar bíróság jogerős döntésének ellenére hozzátartozója a gyermeket, a kizárólagos felügyeleti jog gyakorlására jogosult szülőnek nem adta át, vele együtt ismeretlen helyen tartózkodik.

A kislány felkutatására tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.

A Győr Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Ihanainen Ilma Matildát felismeri, tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Fotó: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában