Krimi

2021.06.30. 15:30

Erre tényleg nagyon kell vigyázni! Hihetetlen, mitől gyulladt ki egy autó

A férfi mindössze annyit hibázott, hogy az autójában hagyta a vizét.

Az már szerencsére a többségben tudatosult, hogy élőlényt a meleg autóban hagyni felelőtlenség, de sokan még csak nem is sejtik, hogy bizonyos tárgyak az autóban felejtve kimondottan veszélyesek lehetnek. A Metropol egyik olvasója mesélte el hitetlenkedve a saját történetét, ahogy elkezdett füstölni az autójának ülése, majd ki is gyulladt. Az ok: véletlenül egy üveg vizet hagyott az anyósülésen.

„Van egy kertem, ahova kimentem, hogy elvégezzem a kinti munkákat. A vizet a nagy sietségben csak bedobtam a kocsiba, és jól ott is felejtettem, amikor kiszálltam autómból. Lett is baj majdnem! A víz, mint egy nagyító működött, és majdnem felgyújtotta az autót!„ – idézte fel el Vágó Mihály a „meleg” helyzetet.

„Azért is volt meglepő, mert direkt fa alá álltam, sőt a szélvédőre még fóliát is tettem a nap sugarai ellen. Azonban nem gondoltam bele abba, hogy hogyan halad majd a nap az égbolton” – mesélte a jászberényi férfi, aki mivel az autója közelében dolgozott, ezért a jármű rádiójából zenét hallgatott, emiatt pedig letekerte az anyós ülés ablakát. A nap mozgásával pedig a lehúzott ablakon keresztül egyre jobban a vizesüvegre sütött a fény.

„Nagyon nagy szerencsém volt, hogy még időben megláttam„ – mondta borzongva férfi, akinek egyszer csak az tűnt fel, hogy az autója környékéről füst száll fel, majd amikor odasétált, vette észre, hogy az üveg és az ülés közül szivárog a füst. Végül a „kutyaharapást szőrével” elvet követve magával az üveg vízzel oltotta el az ülésén izzó parazsat. Mihály szeretné, ha mindez tanulságul szolgálna másnak is, ezért mesélte el a Metropolnak a történetet, amelyet a Ripost szemlézett.

Felrobbant a szódásüveg

Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint Mihály. Évekkel ezelőtt hasonló baleset áldozata lett Kovács Zsuzsanna is, csak ő nem úszta meg a kocsi nagyobb sérülése nélkül.

„Én szódás palackot felejtettem az első ülésen, és a műanyagflakon szabályosan átrobbant a szélvédőn. Mi töltetjük a szódát, kemény műanyag” – mesélte Zsuzsanna, aki alaposan megdöbbent, hiszen még csak nem is nyáron történt az eset „A legszebb, hogy május 1-jén történt, még ekkora hőség sem volt, egyszerűen csak odasütött az autóra a nap.”

Berobbant kézfertőtlenítő

Még tavaly nyáron a XI. kerületben hevült fel egy alkoholos gél a napon, lángba borítva egy Audit. Szerencsére az autóban ekkor nem tartózkodott senki, de a kocsi teljesen a tűz martaléka lett.

„Még mindig ráz a hideg, ha eszembe jut, mi történt volna, ha a férjemmel mi is épp bent ülünk. A járvány kitörésekor tettük a fertőtlenítőt az autóba, mint sokan mások, most viszont könyörgök mindenkinek, esze ágába se jusson követni ezt a példát” – nyilatkozta akkor a Blikknek Szilvia.

Megperzselt ruha

Mihály története alatt több különleges történetet is elmeséltek a kommentelők. Ilyen volt az is, amikor a nap sugarai egy ruhadarabot pusztítottak el.

„Én is jártam így egyszer, csak nem autóval. Lelátón ültem, sütött a nap, ásványvíz volt az ölemben. Egyszer érzem, hogy valami „szúrja” a hasam. Egy lyukat égetett a nap a palackon keresztül az aláöltöző felsőmön (ami rugalmas, műszálas anyagból volt) és a bőröm is megpirult egy kicsit„ – írta a pórul járt hölgy.

Bombaként működő öngyújtók

„Igen! Oda kell figyelni, nekem egyszer egy öngyújtó robbant föl. Szerintem baromi nagy szerencsém volt, hogy nem lett az autóból egy halom hamu” – mesélte el a történet alatt Mihály egyik ismerőse. „Én is az öngyújtómat felejtettem az autóban, felrobbant, de szerencsére baj nem történt” – erősítette meg egy másik hozzászóló, aki ugyancsak kis híján úszta meg a katasztrófát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában