KSH

2023.05.16. 10:47

Az átmeneti GDP-mérséklődés ellenére tartható a 1,5 százalékos gazdasági növekedés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a háború és az elhibázott, rendkívül káros szankciók miatt Magyarországon a megelőző évhez képest 0,9 százalékkal csökkent a GDP 2023 első negyedévében, míg negyedéves alapon mindössze 0,2 százalékos mérséklődés látható – jelentette ki a legfrissebb adatokhoz fűzött keddi kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Mw

Dolgozók a Szerencsi Bonbon Kft. új gyártócsarnokában Szerencsen 2023. április 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Az adatok jól mutatják, hogy a szankciók negatív hatásai az első negyedévben csúcsosodtak ki. A kormány várakozásai szerint a gazdasági teljesítmény mérséklődése ezen a szinten elérte a mélypontját, a célzott intézkedéseknek köszönhetően a második negyedévében már kedvezőbb növekedési folyamatok lesznek megfigyelhetők. 

Ezt támasztja alá, hogy az autó- és akkumulátorgyártás, a mezőgazdaság, az egészségipar, valamint a szolgáltatások bővülése már az első negyedévben is felfelé húzta a gazdaság teljesítményét. 2023 második felében pedig új, radikálisabb ütemű növekedési fázis veszi kezdetét, így újra kilőhet a magyar gazdaság 

– ismertette várakozását a GFM. 

Megerősítették: a kormány célja ebben a nehéz helyzetben sem változott: 

ki kell védeni a recessziót, 1,5 százalékos gazdasági növekedést kell elérni és év végig egy számjegyűre kell letörni az inflációt. Így védhetők meg a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a teljes foglalkoztatottság. 

A GFM kifejtette: ezt a célt szolgálják az államilag támogatott vállalati hitelek, amelyek már több mint 3100 milliárd forint likviditási forrást tesznek elérhetővé a gazdasági szereplők számára. 

2023-ban a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram, a Baross Gábor tőkeprogram és a Széchenyi kártya program 1-1,2 százalékponttal járul hozzá a növekedéshez. A lakossági és vállalati kamatstop gazdasági bővülést elősegítő hatásait is figyelembe véve pedig összességében 2 százalékponttal nagyobb GDP-emelkedést eredményeznek a célzott kormányzati intézkedések – hangsúlyozta a GFM.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában