A bírság biztos

2022.06.29. 17:55

Vizsgálja a közlekedési hatóság a magukra hagyott utasok reptéri éjszakáztatását

A 60 napos határidővel zajló teljes eljárás a törvényi előírások és a fokozatosság elve alapján nem zárulhat pusztán figyelmeztetéssel.

Vasárnapról hétfőre virradóra számos utas nem kapta meg sem a csomagjait, sem bármiféle segítséget vagy felvilágosítást arról, hogy juthat hozzá a saját tulajdonához a budapesti légikikötőben; a Technológiai és Ipari Minisztériumban (TIM) működő közlekedési hatóság két különálló eljárásban vizsgálja az összes szóba jöhető érintett felelősségét a történtekben - tájékoztatta a tárca az MTI-t.

A közlemény szerint arra is rákérdeznek, miként haladhatta meg a mélyalvási időszakra előírt limitet az éjjel landoló repülőgépek száma.

A két eljárásban a hatályos rendelkezések szerint több millió forintos bírságok szabhatók ki.

A hatóság hivatalból indított eljárásában adatszolgáltatásra szólítja fel a földi kiszolgálót, amely kiadott engedélye alapján köteles bizonyítani, elegendő erőforrás áll rendelkezésére ahhoz, hogy a légitársaságokat szerződés szerint ki tudja szolgálni. A cég mellett a reptér üzemeltetőjének és a légitársaságnak is nyilatkoznia kell arról, milyen formában és mikor értesültek a járatkésésről.

A 60 napos határidővel zajló teljes eljárás a törvényi előírások és a fokozatosság elve alapján nem zárulhat pusztán figyelmeztetéssel. A feltárt mulasztás tehát már első körben bírsággal szankcionálható - közölte a TIM.

A hatóság egy önálló eljárásban keres választ arra, hogy a repülőtér forgalma hogyan haladhatta meg a mélyalvási időszakban megengedett szintet. A szintén 60 napos ügyintézési határidő mellett itt is 100 millió forintos a jogszabályi bírságplafon.

A Technológiai és Ipari Minisztérium az eljárások lezárása után beszámol azok eredményéről - áll a közleményben.

Borítókép: A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kettes termináljának új, fapados járatokat kiszolgáló utasmólója az átadás napján, 2020. január 15-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában