Növekedés

2022.06.22. 08:53

Vásárlóerőben előzött a magyar minimálbér

A magyar kötelező legkisebb bér vásárlóereje megelőzte a cseh vagy a szlovák minimálbérét.

Több mint 24 százalékkal nőtt egy év alatt a magyar minimálbér vásárlóerőben kifejezett értéke. Ez azt jelenti, egy kötelező legkisebb bérért dolgozó magyar munkavállaló többet tud vásárolni keresetéből, mint a bruttó összegben jobban kereső cseh vagy szlovák munkavállaló – írja a Magyar Nemzet.

Magyarországon nőtt idén legnagyobb mértékben a minimálbér az Európai Unió nemzeti minimálbért alkalmazó 21 tagállama közül. A hazai kötelező legkisebb bér vásárlóereje kiemelkedően nőtt, 2022-ben 24,2 százalékkal magasabb, mint 2021-ben.

A bruttó minimálbér forintban kifejezett, mintegy húszszázalékos emelkedése euróban kifejezve valamelyest alacsonyabb a forint–euró árfolyam változása miatt, ám így is nálunk valósult meg idén eddig a legnagyobb minimálbér-emelés. Emellett egyedül Magyarországon nőtt a háborús infláció ellenére is érdemben, tíz százalék fölött a minimálbér reálértéke.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának friss adatai szerint a 2022. januártól 542 euróra emelkedő magyar minimálbér továbbra is az egyik legalacsonyabb a 21 ország közül: megelőzzük Romániát, Lettországot és Bulgáriát. A minimálbér bruttó összegének összehasonlítása ugyanakkor önmagában nem mutat valós képet a legkisebb keresetűek tényleges jövedelmi helyzetéről.

Az Eurostat adataiból kiderül, hogy az Európai Unióban a legmagasabb luxemburgi minimálbér (bruttó 2257 euró) közel hétszerese a legalacsonyabb bolgár összegnek (bruttó 332,3 euró). Ezzel szemben vásárlóerőben mindössze háromszor nagyobb a luxemburgi legkisebb bér a bolgár minimálbérnél.

A vásárlóerő-paritásra vonatkozó adatok egyebek mellett az adott ország árszínvonalát is figyelembe véve mutatják meg az ország minimálbér-színvonalát, így a nemzetközi összehasonlításban pontosabb képet kaphatunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legkisebb bér összegéből egy luxemburgi munkavállaló háromszor annyit tud vásárolni, mint egy bolgár minimálbéres munkavállaló, noha a két összeg közötti eltérés közel hétszeres.

A vásárlóerő-paritáson kifejezett magyar minimálbér egy év alatt több mint 24 százalékkal nőtt. Ennek a kimagasló emelkedésnek köszönhetően egy magyar minimálbért kereső munkavállaló havi fizetéséből többet tud költeni, mint egy cseh vagy szlovák munkavállaló.

A kötelező legkisebb bérért dolgozó magyar munkavállaló kézhez kapott fizetése nagyjából annyit ér – az adott ország sajátosságait is figyelembe véve –, mint egy portugál, görög, horvát vagy máltai minimálbéresé, és alig marad el az Egyesült Államokban érvényes szövetségi minimálbér vásárlóerejétől.

Noha vásárlóerőben a román minimálbér előzi a magyart, a képet árnyalja, hogy

Romániában a minimálbért keresők aránya az egyik legmagasabb az EU-ban, meghaladja az összes foglalkoztatott 13 százalékát. Ezzel szemben Magyarországon a minimálbérért dolgozók aránya öt-hat százalék,

közülük sokan ráadásul a valóságban – feketén – többet kapnak kézhez.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában