Béremelkedés

2022.02.08. 10:00

A diákmunkát is kedvezően érinti a fiatal munkavállalók szja-mentessége

A 25 éven aluliak szja-mentessége és a minimálbér emelkedése következtében a diákmunka is jóval kedvezőbbé válik 2022-ben, az átlagos nettó órabérek akár 200 forinttal is emelkedhetnek – nyilatkozta Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója a szervezet közleményében.

A napokban kapja kézhez nagyjából 300 ezer fiatal munkavállaló a januári fizetését, amelyet már nem terhel a 15 százalékos személyi jövedelemadó. A 25 év alattiak számára bevezetett kedvezmény a diák munkavállalókat is érinti, akiknek túlnyomó többsége ebbe a korosztályba tartozik – írja az Origo.

Az iskolaszövetkezetek keretében végzett diákmunka esetében a bruttó béreket eddig is csupán az szja terhelte, így a munkát vállaló tanulók nettó bére jelentősen emelkedhet az idén – hangsúlyozza Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója. Az iskolaszövetkezet nemrég lezárult reprezentatív felmérése szerint a változásokat a diákok is jól fogadták, a megkérdezettek 77 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „nagyon örül” az szja elengedésének, 40 százalékuk pedig azt mondta: szívesebben vállal munkát, ha a bérét egyáltalán nem terheli adó.

A diákokat kedvezően érinti a minimálbér emelése is, aminek eredményeként az órabér már sehol nem lehet 1.150 forintnál kevesebb, a legalább középfokú végzettséget igénylő munkák esetében pedig legalább 1.495 forint.

Az általunk megkérdezett diákok többsége 1.150 és 1.500 forint közötti órabérért már szívesen vállalna munkát, de a partnereink számos olyan lehetőséget kínálnak, ahol az órabér meghaladja a garantált bérminimum összegét is. A dolgozni kívánó tanulók így biztosan megtalálják a számukra legkedvezőbbet

– mondja Kott Zoltán.

A diák munkavállalóknak kínált átlagos bruttó órabérek 2021-ben a MELÓ-DIÁK adatai szerint a fizikai és a hagyományos irodai munkakörökben, valamint a vendéglátás területén is bruttó 1.200 és 1.300 forint között mozogtak, az IT-ismereteket is igénylő irodai munkáknál pedig 1.700 forint fölött voltak. Ezek az összegek az idén már „nettónak” számítanak és a minimálbér-emelés miatt várhatóan emelkednek is, a nettó órabérek így átlagosan akár 200 forinttal is meghaladhatják az egy évvel korábbit.

Borítóképünk illusztráció. (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában