Járvány

2021.10.21. 12:41

Menczer Tamás: egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben

A koronavírus-járvány alatt az volt a kormány álláspontja, hogy a vírus által „elpusztított” munkahelyek helyett is újakat kell létrehozni – emlékeztetett az államtitkár.

Egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben, amikor ez a kormány átvette az ország vezetését – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön a Teqball Kft. logisztikai és gyártóközpontjának avató ünnepségén, Biatorbágyon.

Menczer Tamás elmondta: „Mi azt gondoljuk, hogy a munka fontos, és munkát kell adnunk az embereknek, mert a magyar emberek büszkék, tudnak és akarnak dolgozni, ezért mi a segélyek helyett mindig a munkahelyeket és a munkát választjuk”.

Felhívta a figyelmet: a 600 millió forintos beruházást a kormány 282 millió forinttal támogatta; a cég azt vállalta, hogy 117 munkahelyet megőriz.

Emlékeztetett, a koronavírus-járvány alatt az volt a kormány álláspontja, hogy a vírus által „elpusztított” munkahelyek helyett is újakat kell létrehozni.

Hozzátette, ebben az időszakban a világon 114 millió munkahely szűnt meg, de a magyar kormány ragaszkodott az álláspontjához, és ennek eredményeként ma Magyarországon 4,7 millió ember dolgozik, ami a rendszerváltás óta a legmagasabb szám.

„Ez a magyar emberek eredménye, a kormány és a magyar emberek összefogásának eredménye” – fogalmazott Menczer Tamás.

Kiemelte azt is, a sikeres oltási programnak köszönhetően a kormány másfél hónappal előbb tudta újraindítani az országot más államokkal összehasonlítva. Ez azt jelzi, hogy a magyar oltási program sikeresebb, gyorsabb és hatékonyabb volt, mint más európai országok oltási programja – mondta.

Ennek eredményeként – Menczer Tamás szerint – az idei évben várhatóan a magyar gazdaság teljesítménye a harmadik legjobb lesz Európában. A gazdaság teljesítményének köszönhetően a jövőre a munkába álló fiatalok „adómentességet” kaphatnak, ami példa nélküli egész Európában – fűzte hozzá az államtitkár, hozzátéve, a gyermeket nevelő családosok visszakapják a „befizetett adójukat”, míg a nyugdíjasok visszakaphatják a 13. havi nyugdíjat.

Szólt arról is, hogy a Teqball Kft.-vel a külügyminisztérium stratégiai együttműködési megállapodást kötött, hiszen világszínvonalú terméket állítanak elő. Megállapodtak arról is, hogy 200 Teqball asztalt – 500 ezer euró értékben – felajánl a cég és a tárca a világ különböző pontjain, hogy így népszerűsítsék a terméket – jelezte az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában